Megszünt a kiskereskedelmi különadó miatt indított kötelezettségszegési eljárás

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 03. 31. 13:00

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy a bolti kiskereskedelmet is terhelő ágazati különadó miatt 2011-ben indított kötelezettségszegési eljárást anélkül zárta le, hogy kezdeményezné Magyarország elmarasztalását az Európai Bíróságon – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.

kisker

A tárca közleménye szerint az Európai Bizottság korábban azt az álláspontot képviselte, hogy a kiskereskedelmi adó diszkriminatív, mert hátrányos helyzetbe hozza a külföldi érdekeltségű vállalkozásokat, továbbá úgy vélte, hogy az árbevétel-alapú adó mértéke nem lehet progresszív.

Az NGM szerint a bizottság döntéséből kiderül, hogy a távközlési szektorra kivetett különadó-szabályokra vonatkozó vizsgálathoz hasonlóan, ezt az ügyet sem tartják szükségesnek az Európai Bíróság elé vinni.

„A magyar kormány üdvözli az Európai Bizottság mai döntését, hiszen megerősíti azt a következetesen képviselt magyar álláspontot, mely szerint az ágazati különadó nem sértette az uniós jogot” – olvasható az NGM közleményében. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink