Megszűnik a Red Bull Air Race, Zamárdiban lesz az utolsó előtti verseny
Az idei lesz a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnokság utolsó szezonja, július közepén Zamárdiban rendezik a sorozat történetének utolsó előtti versenyét.
A Red Bull szerdán honlapján jelentette be, hogy jövőre nem folytatja a műrepülős vb-t, melynek a 2003-as megalapítása óta több mint 90 versenye volt.
„Ezek az események a világ legkivételesebb pilótáinak adtak lehetőséget arra, hogy alacsony repülési magasságban, nagy tempóban bemutatott extrém manőverekkel mérjék össze tudásukat” – írta közleményében a Red Bull.
A sorozat megszűntetését az osztrák cég azzal indokolta, hogy bár az Air Race a legmagasabb minőségű sportrendezvények egyike, mégsem vonzott olyan nagy létszámú érdeklődőt, mint más, a Red Bull által rendezett világesemények.
A műrepülős vb-sorozat június közepén az oroszországi Kazanyban folytatódik, majd a Balatonra, Zamárdiba látogat a mezőny július 13-14-én. Az utolsó Red Bull Air Race-viadalt Japánban rendezik szeptember elején.
A magyarországi futamra 13. alkalommal kerül sor, ez rekord a sorozat történetében, ugyanakkor most először nem Budapest lesz a helyszín, miután február elején a Főpolgármesteri Hivatal bejelentette, hogy a főváros nem ad engedélyt a viadalra.
Az idei szezon február elején Abu-Dzabiban indult, eredetileg nyolc versenyből állt volna, de a mostani közlemény szerint már csak három helyszínen, Oroszországban, Magyarországon és Japánban lesz futam. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megújult ízzel és külsővel tér vissza a Red Bull Zero
Kalóriától és cukortól mentes vadonatúj ízzel indítja az évet az…
Tovább olvasom >Az AB InBev és a 1st Phorm közösen fejleszt új energiaital-márkát
Az Anheuser-Busch InBev (AB InBev) a sporttáplálkozással és étrend-kiegészítőkkel foglalkozó…
Tovább olvasom >“Franco sportos. Legyél te is frankó!” üzenettel indítja az évet és ösztönöz életmódváltásra a BioTechUSA
Európa egyik legnagyobb étrendkiegészítő és speciális élelmiszer gyártó- és forgalmazójaként…
Tovább olvasom >További cikkeink
Valentin-napra is jó program lehet piros fényben játszani
A február sokak számára az év egyik leglehangolóbb hónapja. A…
Tovább olvasom >Trendforduló a fiatalok körében: másképp gondol az alkoholmentes italokra a Z generáció
Beérni látszanak a felelős alkoholfogyasztás érdekében tett erőfeszítések: a HEINEKEN…
Tovább olvasom >A SPAR saját rendezvényeivel is építi a munkatársi közösségét, amelyek keretében elismerik a szakma kiválóságait is
A SPAR, mint munkaadó számára kiemelten fontos a kollégák megbecsülése:…
Tovább olvasom >