Megszabadul a műanyagtól a Huggies
A következő öt éven belül, a Huggies nedves törlőkendőinek csomagolásából teljesen eltűnnek a környezetet terhelő műanyagok – írja az Independent nyomán az origo.
A bébi- és gyermekápolási termékeket gyártó vállalat magát a vezető babatörlőkendő márkaként határozza meg, és bejelentésében azt állítja, a változtatással a következő években 1600 tonna műanyaghulladéktól szabadítja meg, igaz, egyelőre csak a brit kiskereskedelmet. A cég azt is közölte, átalakítja a csomagolási logikáját is, és a több csomagból álló úgynevezett multipack-okról szintén eltávolítja a külső, műanyagból készült ragasztószalagokat és hasonló anyagokat.
A cégnél elmondták: piackutatási eredményeik szerint a kisgyerekes anyukák számára fontos a környezettudatos magatartás, ugyanakkor nem szeretnének lemondani a törlőkendők jelentette kényelemről sem.
A Huggies megrendelésére készült felmérés szerint a brit szülők 85 százaléka, naponta átlagosan 24 darab törlőkendőt használ el.
Ez egy évre vetítve, 8760-at jelent. Más számítások szerint ez Angliában évi 14,8 milliárd darab törlőkendő felhasználását jelenti.
A termékcsoportra tehát óriási igény van.
A vállalat azt is közölte, fenntarthatósági lépéseik okán, már sikerült 50 százalékkal csökkenteniük a törlőkendők gyártása során felhasznált műanyag mennyiségét. Ezzel közlésük szerint már 2019 végéig 50 tonna műanyagot takarítottak meg.
A cégnél azt is bejelentették, hogy – együttműködve környezetvédelmi és fenntarthatósági kezdeményezésekkel és szervezetekkel – öt éven belül szeretnék elérni azt, hogy termékeik csomagolása teljes egészében újrahasznosítható anyagokból álljon. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Dobozon innen, élményen túl
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Évente több mint 600 tonna műanyaghulladék spórolható meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új külsőt kapnak a PET-palackok: januártól kötelező a 25% újrahasznosított tartalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Lezárult az Eisberg lengyelországi gyárának felvásárlása is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Premierrel tesztel a Tesco – új márkát hozott Magyarországra a brit lánc
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Csődbe ment a Play: újabb izlandi fapados bukott el
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >