Megsokszorozódhat az aflatoxin a szerbiai tejekben
Szerbia a korábbi szint ötszörösét engedi meg ezentúl a tejben a rákkeltő anyagnak számító aflatoxinból.
Korábban az aflatoxin méreganyag mennyisége Szerbiában kilogrammonként legfeljebb 0,05 mikrogramm lehetett a tejben– ez az uniós határérték. Most azonban ezt az értéket az ötszörösére emelték a balkáni államban.
A belgrádi agrártárca szerint a gazdák még nem tudtak felkészülni az uniós szabvány betartására, a Szerbiát ért májusi árvíz pedig tovább súlyosbította a helyzetüket – ezért kellett enyhíteni a szabványt.
A megnövelt határérték nem veszélyezteti a fogyasztók egészségét – nyilatkozta a tej minőségéért felelős állami intézmény igazgatója, Dragan Ilic. Azt közölte, a 0,05 és a 0,25 mikrogrammos aflatoxin tartalmú tej egyaránt fogyasztható, a változtatás semmilyen hátrányt nem jelent.
Nem ért egyet ezzel a vajdasági kormány, Branislav Bugarski mezőgazdasági titkár azt mondta, nem értik, miért kellett ismét megnövelni a határértéket, ha már egyszer összehangolták az Európai Unió szabványaival. „Miért kell ismét veszélyeztetni a gyerekeink egészségét?” – tette fel a kérdést.
Az aflatoxin a természetben előforduló, rágcsálókra és emberekre egyaránt veszélyes rákkeltő gombaméreg. Szerbiában már többször is változtatták a tejben megengedett szintjét, a legtöbbször annak függvényében, mi felel meg a gazdaság érdekeinek.
(hirado.hu, Kossuth Rádió, Krónika)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >