Mégsem lehetne haszonbérbe adni az önkormányzati halgazdálkodási jogot
Mégsem adhatnák haszonbérbe az önkormányzatok a halgazdálkodási jogot – ilyen értelmű módosító indítványt fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága.
A parlament által tárgyalt, a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény módosítása eredetileg azt tartalmazta: ha az önkormányzat nem kíván élni halgazdálkodási jogával, akkor ezt a jogát nyilvános pályázaton haszonbérbe adhatja vagy lemondhat róla az állam javára.
A törvényalkotási bizottság törölte ezt a rendelkezést, így a törvény szerint az önkormányzat továbbra is csak az államnak adhatja át ezt a jogot.
Egy másik módosítás lehetővé tenné, hogy a horgászversenyek megtartása esetén elegendő legyen a verseny rendjét egyszer jóváhagyatni a halgazdálkodási hatósággal és ne kelljen valamennyi verseny előtt felmentést kérni.
Rögzítették: a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. mellett – a Balaton gazdaságosan fenntartható hasznosítása, valamint a Balaton vízgyűjtőjén lévő haltermelési létesítmények busatermelésének kontrollja érdekében – a Balatoni Halászati Zrt. esetében is a miniszter gyakorolja a tulajdonosi jogot.
A szaktárca vezetője feladatként kapja azt is, hogy a rendkívül alacsony magyarországi halfogyasztás növelése érdekében a halfogyasztást ösztönző nemzeti programot dolgozzon ki. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Árzuhanás a paradicsomválasztékban és bőséges jégkrémkínálat a PENNY-ben
A nyár beköszöntével a PENNY szezonális termékekkel és árcsökkentésekkel várja…
Tovább olvasom >Duna House: a balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak
A balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak, aminek következtében nemcsak…
Tovább olvasom >Mol Limo: a legutóbbi három hosszú hétvégén a magyarok legnépszerűbb belföldi célpontja a Balaton volt
A hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a Balaton, a külföldieké…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >A kormány támogatja a magyar borászat megújulását és hagyományainak megőrzését
Régóta a mezőgazdaság zászlóshajójaként tekintünk a mindig megújulni képes borágazatra,…
Tovább olvasom >