Megőrizte vezető helyét a Borsodi
Megtartotta piacvezető pozícióját tavaly a Borsodi Sörgyár, áll a cég május 10-én kiadott közleményében. A részvénytársaság 2006-ban 2,3 millió hektoliter sört értékesített, árbevétele pedig elérte a 44,3 milliárd forintot. A Magyar Sörgyártók Szövetségének adatai szerint a legnagyobb mennyiségben értékesített sör a Borsodi volt. A prémium termékek között a Beck’s értékesítése 48 százalékkal nőtt.
Az értékesítési sikerek mellett a Borsodi Sörgyár Zrt. adózott eredménye 2006-ban alacsonyabb volt, mint az előző évben, amely a rendkívüli költségnövekedésnek, a nagyon erős piaci árversenynek, illetve a malátagyár visszavásárlása okozta többletköltségeknek köszönhető.
A Borsodi Sörgyár Zrt. az idei évben is folytatja hosszú távú, következetes márkaépítési tevékenységét. Ennek meghatározó eleme a Borsodi sörcsalád megújuló arculata, amellyel a társaság célja, hogy a Borsodi korábbi rajongóit megőrizve további fogyasztók válasszák, kedveljék meg a termékeket.
A vállalat az eladási munkájában is jelentős fejlesztést, átalakítást tervez. Mindennek középpontjában az áll, hogy a lehető legtöbb eladási ponton nemcsak a termék, hanem a vállalat tájékozott és felkészült munkatársai is legyenek ott.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jól hangzik a 11 százalékos vagyonbővülés, de a Blochamps szerint ez csupán a szűk elit boldogsága
A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank…
Tovább olvasom >Adni Öröm! – Országos összefogás az iskolakezdéshez
Immár ötödik alkalommal hirdeti meg közös tanszergyűjtő akcióját a Magyar…
Tovább olvasom >10 millió forinttal támogatja a nehéz sorsú fiatalokat a Lidl
Nagy érdeklődés övezte a Lidl és a Tisza Cipő kollaborációja…
Tovább olvasom >