Megnyitott az első hazai ginfőzde

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 03. 19. 11:28

Újpesten, az Első Magyar Gin Manufaktúra Zrt. mintegy 75 millió forintos saját beruházásával megkezdte működését Magyarország első olyan szeszfőzdéje, mely kisipari technológiával, kizárólag gin előállítására szakosodott. A főzde fő terméke az Opera Gin Budapest – olvasható a privatbankar.hu-n.

Fotó: welovebudapest.com

A manufaktúra közleménye szerint idén 5000 palack értékesítését tervezik, és azzal számolnak, hogy a beruházás két éven belül megtérül.

A látogatóközpontként is üzemelő szeszfőzde nemcsak a magyar privát és vendéglátó-szakmai közönség megbecsülését szeretné kivívni, hanem újfajta hungarikumként célozza meg a külföldi piacokat is. Első állomásként a termék és az alkotói csapat az idén május 3-4. között megrendezett Vienna Gin Festivalon mutatkozik be önálló standdal. A fesztiválon részt vevő 100 kiállító mintegy háromnegyede osztrák.

A világpiacon az Egyesült Királyság gin piaca a legjelentősebb, az Európai Unió gin forgalmából 72 százalékot hasít ki, utána következik Spanyolország 11 százalékos és Hollandia 4 százalékos részesedéssel. A gin piaci reneszánszát jól jellemzi, hogy 10 év alatt a brit forgalom megtízszereződött, és mára elérte a fél milliárd fontot, ennek mintegy felét a kis manufaktúrák adják. ( 1 font =367 forint). Ennek ellenére a világ legnagyobb mennyiségben (évi 200 millió liter forgalommal) értékesített gin márkája a Fülöp-szigeteken előállított Ginebra San Miguel. A toplistán következők már mind angol kötődésű világmárkák: a Gordon’s, a Bombay Sapphire, a Tanqueray és a Beefeater.

Az Opera Gin Budapest elkészítéséhez a gin alapjaként szolgáló borókabogyó a Kiskunsági Nemzeti Parkban termett. Az Opera Gin Budapest készítője, Dámosy Bálint diplomás főzőmester és társai saját receptúrájuk kialakításánál a klasszikus gin fűszerekre is támaszkodtak, mint az angelika gyökérre, a koriander magra, vagy az írisz gyökérre, az édesgyökérre és a grapefruit héjra. Felhasználtak olyan különlegességeket is, mint a citronella (vagy más néven vietnámi citromfű), vagy az ánizsmag. (Privatbankar.hu, MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink