Megnyitott a 20. század elejét idéző boltmúzeum Gyulán
Megnyílt a Boltmúzeum a „Süvegcukorhoz” nevet viselő kiállítótér Gyulán. A kereskedelemtörténeti tárlat az idén 50 esztendős Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum harmadik, kihelyezett boltmúzeuma.
MTI Fotó: Rosta Tibor
Görgényi Ernő polgármester a boltmúzeum megnyitóján elmondta: Gyula középkori fejlődéséhez nagyban hozzájárult, hogy Károly Róbert vásártartási jogot adott a városnak. A török kiűzése után a csaknem teljesen elnéptelenedett vidék problémáit Harruckern János György – a múzeumnak helyet adó szakképző iskola és kollégium névadója – úgy oldotta meg, hogy ismét vásártartási jogot adott az uradalomnak, amely révén egy 200 éves virágzó időszak vette kezdetét. Gyulán a 19. század első felében fellendült a kiskereskedelem, az 1860-as években a város nagy vásári központtá vált.
Görgényi Ernő szerint azonban ma már a város nem a kereskedelemben, hanem a turisztikában vezető a dél-alföldi régióban, és az új múzeum hozzájárulhat a turizmus további fellendüléséhez.
A polgármester elmondta, hogy a városban jelenleg három ipartörténeti kiállítás látható, egy húsipari, egy cukrászipari és mostantól a kereskedelemtörténeti.
Török Róbert, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatóhelyettese az ünnepélyes megnyitón elmondta, hogy a kiállítás története 1983-ig nyúlik vissza, és Ábrahám György, az akkori élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat igazgatója kezdeményezte létrehozását. Az azóta megszűnt vállalat dolgozói egy év alatt mintegy ötszáz tárgyat és dokumentumot gyűjtöttek össze. Mint megjegyezte, a múlt megőrzésén fáradozó áldozatos gyulai polgárok jelenleg is folyamatosan ajánlanak fel újabb és újabb tárgyakat.
Felidézte, hogy a múzeum 1984. november 25-én nyitotta meg kapuit, majd a 2000-es években bezárt. A tárgyakat időszakosan Békéscsabára, a Zwack József Kereskedelmi szakiskolába szállították.
Görgényi Ernő elmondta, hogy néhány éve a Gyulai Városbarátok Köre vetette fel, hogy a boltmúzeum anyagának vissza kellene kerülnie Békéscsabáról Gyulára, ezért elkezdődtek a tárgyalások a múzeum „hazahozataláról”. Hozzátette: a restauráláshoz és a tárgyak elhelyezéséhez a Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma nyújtott segítséget az önkormányzatnak.
Török Róbert kiemelte, hogy a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum az újranyíló kiállításhoz az egyik legszebb vegyeskereskedés-bútorzatát ajánlotta fel, amely a 19. század végén készült, a kor ízlésének megfelelő faragott oszlopokkal díszített, és Budaörsről származik.
Az árucikkek, a fűszerektől a lőporon át a csokoládéig és a papír-írószerig a két világháború közötti időszakot idézik – mondta el Török Róbert az MTI kérdésére.
A „Süvegcukorhoz” címzett kereskedés a szakképző iskolában, az egykori gyulai gyalogsági honvéd laktanya helyén nyílt meg. Török Róbert szerint az ide látogatók nemcsak a kereskedelemtörténettel, hanem az egykori huszárlaktanya történetével is megismerkedhetnek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kreativitás és művészeti szaktudás, mint az üzleti siker alapja?
Releváns kérdés, hogy azok, akik művészeti és kulturális területen mozognak…
Tovább olvasom >Ha nyár, akkor fesztivál!
Összeállításunkban megszólalnak a legjelentősebb hazai fesztiválok képviselői, akik megosztják az…
Tovább olvasom >Nőtt a vendégek és a vendégéjszakák száma is Gyulán
Nőtt a vendégek és a vendégéjszakák száma is Gyulán az…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >