Megnyílt az első budapesti Bonbonetti édességbolt

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 09. 06. 12:04

A Bonbonetti Csoport számára kiemelt jelentőséggel bír a 2013-as év. A világ 15. legnagyobb édességipari gyártójával, a Roshen Confectionery Corporation-nel tavaly kötött stratégiai megállapodás eredményeképpen már idén megindultak a budapesti gyárban a technológiai beruházások, fejlesztések.

BOG_2707

A cégcsoport célja a Bonbonetti márka további építése mind a hazai, mind az európai piacokon. A hazai márkaépítés fontos állomása az első Bonbonetti Édességbolt szeptember 2-i megnyitása, a főváros szívében, az Andrássy úton. A Bonbonetti színekben pompázó márkabolt a már jól ismert minőségi Bonbonetti csokoládék, cukorkák mellett számos, csak itt kapható újdonságot kínál: cukorkákból, csokoládés drazsékból, különleges krémekkel töltött pralinékból válogathat az új ízekre vágyó édességrajongó. Újdonság az is, hogy a kimérési lehetőségnek köszönhetően a vásárlók számukra az éppen legkedvezőbb mennyiségű édességet vihetik haza vagy éppen saját válogatást készíthetnek a több mint tízféle, kézzel készült Bonbonita golyókból. A Bonbonetti Édességbolt folyamatos akciókkal, kóstolókkal is várja hazai és a magyar édességekkel ismerkedő külföldi vásárlóit.

Az Édességbolt mellett a közös munka első gyümölcsei a tavasztól már kapható új Bonbonetti cukorkák, valamint a most bevezetett különleges minőségű Bonbonetti Elegance táblás csokoládék. A több mint 70 éves tibi márka is szolgál idén újdonsággal: a nyáron boltokba került tibi Classic tej- és étcsokoládé bár külsejében a régmúlt időket idézi, lágysága, finomsága, selymessége pedig már az idei első technológiai fejlesztések eredménye.

Újdonságok:

Bonbonetti Elegance csokoládék:
A Bonbonetti és a Roshen együttműködésének legújabb gyümölcse a prémium minőségű Bonbonetti Elegance táblás csokoládé család. A 60% kakaótartalmú étcsokoládéból, törtmandulás ét- és tejcsokoládéból, valamint törtmogyorós tejcsokoládékból álló termékcsalád kiváló alapanyagokból készül. Egyedi kakaómasszáihoz a kakaót Afrika, Dél-Amerika, Ázsia legjobb kakaótermő vidékeiről szerzik be. A 10 darab egyedileg csomagolt szeletből álló táblák kielégítik a kifinomult ízlésű fogyasztók legmagasabb igényeit is.

Bonbonetti cukorkák:
Bonbonetti márkánk négyféle keménycukorkával, egy zselével és egy töltött gumicukorkával bővült, mely valódi újdonság a magyar piacon.
A Bonbonetti új gyümölcsös cukorkái valódi gyümölcsből készült koncentrátumot tartalmaznak, a puhacukrok növényi alapanyagból készülnek.

tibi Classic tej- és étcsokoládé:
Két új, azonban sokaknak ismerős tibi csokival jelentünk meg a boltokban. A tibi Classic tej- és étcsokoládé grafikája a régi idők hangulatát idézi vissza, azonban új, modern csomagolásban. A tibi Classic nem csak csomagolásában, hanem ízvilágában is eltér a megszokott tibi ízektől. A tibi Classic tejcsokoládé világosabb színű, íze tejesebb, selymesebb a közismert tibi tejcsokoládénál. A tibi Classic étcsokoládé lágyabb állagával, kevésbé markáns, kesernyés ízével tökéletesen alkalmas arra, hogy aki idegenkedik a magas kakaótartalmú étcsokoládéktól, ezen a terméken keresztül „barátkozzon”, ismerkedjen az étcsokoládék világával.

Kapcsolódó cikkeink