Megnyílt az agrárgazdasági kamara gödöllői szolgáltatóközpontja

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 10. 20. 11:10

Átadták a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) harmadik, gödöllői szolgáltatóközpontját pénteken

Győrffy Balázs, a NAK elnöke köszöntőjében azt mondta, a kamara olyan szolgáltató típusú szervezetként kíván működni, amely a napi gazdálkodási gyakorlatban szeretné segíteni a tagokat. Ezek a központok – melyekből még az idén továbbiakat adnak át a tervek szerint – lehetővé teszik, hogy egy helyen sokféle információt, például katasztrófavédelmi, pénzügyi szolgáltatói vagy inputanyag-előállítóiakat biztosítsanak a gazdálkodóknak.
Az elmúlt egy év igazolta, hogy igény van az ilyen központokra, és az eddig tapasztaltakat felhasználják a következő centrumok kialakításakor. Elmondta azt is, hogy a központokban megjelenik a 650 fős falugazdász-hálózat is, amely 2014. január elseje óta mintegy 1000 milliárd forint termelési pályázati segítséget tudott nyújtani a gazdálkodóknak. Szólt arról is, hogy munkacsoport létrehozását tervezik, amelynek segítségével időben és gyorsan tudnak pénzt juttatni a gazdálkodóknak. Jelezte azt is, hogy a Magyar Államkincstár a november 30-án záruló időszakban mintegy 208 milliárd forint előleg kifizetésére készül.
A kamara fejlesztései közül Győrffy Balázs kiemelte, hogy a növényvédelmi portál jelentősen megújult, elindult a NAK telekommunikációs szolgáltatása, a biztosításközvetítés pedig megduplázta a területeket nagyságát az elmúlt évhez képest. Az elnök az idei legfontosabb történések közé sorolta a jégkár-mérséklő rendszert, amely május elsejei indulása óta 50 milliárd forintot tud termelési értékben megóvni a magyar agrárium számára. A november 3-i kamarai választások kapcsán a NAK-elnök mindenkit biztatott a részvételre, és mint fogalmazott, optimisták, hiszen egy reprezentatív felmérés szerint a tagság alapvetően elégedett az elvégzett munkával. Győrffy Balázs a Magosz alelnökeként arra hívta fel a figyelmet, hogy érdemben tudták növelni a velük együttműködő társszervezetek számát, aminek következtében már 18-an vágnak neki szövetségben a választásnak.
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke arra emlékeztetett, hogy a következő 10 évben nagy súlya lesz a felhalmozott tudásnak a mezőgazdaságban, amelyet a hazai adottságokhoz kell igazítani a versenyképesség érdekében, ehhez pedig szükség van arra a hálózatra, amelyen keresztül el lehet jutni a gazdálkodókhoz. Jakab István szerint a NAK kialakult szervezettsége, tudása, ereje képessé teszi a magyar gazdákat arra, hogy bármely ország gazdáival versenyezzenek.
Beszélt arról is, hogy a mostani kamarai választás időszakára létrejött az az egység az országban, amelyen 27 éve dolgoznak. „Voltak, vannak, lesznek, akik kilógnak a sorból”, de a 18 szervezet az összes magyar szakmai szervezet szövetsége – amihez utóbb még két szervezet csatlakozott -, s ezzel az összes ágazat megjelent. Kitért arra is, hogy a speciális tudást hordozó tanácsadói hálózatnak is létre kell jönnie, és a száz tanácsadó hamarosan munkába áll. A mostani kamarai választással révbe ér az, amiért a rendszerváltás óta küzdünk – fogalmazott a Magosz elnöke. Vécsey László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) az eseményen kiemelte, hogy a térség számára is jelentős, hogy Hajdúböszörmény és Sárvár után Gödöllőn, az agrár felsőoktatás egyik fellegvárában nyílik meg a NAK harmadik központja. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink