Megnyílt a pécsi IKEA Tervezőstúdió
A megfizethetőség és az elérhetőség jegyében az IKEA folyamatosan fejleszti a szolgáltatásait. A Pécsen megnyitott Tervezőstúdióban az IKEA munkatársai az előre egyeztetett tervezési időpontokban tanácsadással támogatják a tervezési folyamatokat, illetve segítenek a megrendelések elindításában is az érdeklődőknek.
Szeptember 15-én nyitotta meg kapuit a pécsi IKEA Tervezőstúdió, ahol a vásárlók szakemberek segítségével tervezhetik meg konyhájukat, illetve a különböző helyiségeket, legyen szó egy teljeskörű felújításról, vagy csak egy helység átalakításáról.
„Az otthonunk az a tér, ahol pihenhetünk és igazán önmagunk lehetünk, ezért is fontos praktikusan és stílusunknak megfelelően berendezni. Ehhez pedig sokszor szakember segítségére van szükség. Az újonnan megnyitott pécsi Tervezőstúdió a második a debreceni után, ennek köszönhetően egyre több otthonhoz és emberhez kerülhetünk közelebb és tehetjük egyszerűbbé és színesebbé a mindennapjaikat”
– mondta el Szabó Ágnes, a budaörsi IKEA áruházvezetője.
„Az IKEA Tervezőstúdióban a vásárlóknak lehetőségük van megtekinteni egyes termékeket, a helyszínen pedig a szakértő munkatársak személyre szabott ötletekkel, tanácsokkal látják el őket”
– tette hozzá Aszódi Gergely, projektvezető.
Kapcsolódó cikkeink
Öt mikrotrend, amely átírja a zöld állítások stratégiáját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Juvencio Maeztu az IKEA és az Ingka Csoport új vezérigazgatója és elnöke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Erika Intiso az IKEA Csehország–Magyarország–Szlovákia új regionális ügyvezetője és fenntarthatóságért felelős igazgatója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött a VI. Bodrogi PET Kupa
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >