Megnyílt a Magyar Nemzeti Kereskedőház első szerbiai képviselete
A magyar kormány kiemelt célkitűzése, hogy a környező országokban – így Szerbiában is – növelje gazdasági jelenlétét, nemcsak a kereskedelem, hanem a befektetések terén is – hangsúlyozta Budai Gyula, az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos Belgrádban, ahol megnyílt a Magyar Nemzeti Kereskedőház első szerbiai képviselete.
A megnyitón elhangzott, hogy több mint 400 magyar-szerb vegyes tulajdonú vállalat tevékenykedik Szerbiában, és a Magyar Nemzeti Kereskedőház megnyitását követően ez a szám tovább növekedhet. A magyar-szerb kereskedelmi forgalom a tavalyi esztendőben meghaladta az egymilliárd eurót, és már az idei év első nyolc hónapjában is több mint 700 millió euró volt.
A jelenleg is kiváló magyar-szerb gazdasági kapcsolatok további erősítése érdekében, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Belgrád mellett Újvidéken és hamarosan Szabadkán is irodát nyit – mondta.
„A belgrádi iroda megnyitásával egyedülálló lehetőség nyílik arra, hogy hazánk a kereskedőház segítségével a köztársasági szintű minisztériumok, kiemelten az agrár- és kereskedelmi tárcák képviselőivel, valamint a legnagyobb kereskedelmi- és üzletláncok vezetőivel is közvetlen, napi szintű kapcsolatot építsen ki, ami érdemben hozzá fog járulni a kétoldalú gazdasági együttműködés továbbfejlesztéséhez” – fogalmazott Budai Gyula.
A kereskedőház elsődleges feladata, hogy a Szerbiában már ismert és keresett, jó minőségű és magas hozzáadott értéket képviselő magyar áruknak, valamint az új és innovatív hazai termékeknek még nagyobb ismertséget és teret biztosítson – hangzott el.
A magyar kormány reményei szerint a magyar partnerek számára a kereskedőház lehetőséget teremthet arra is, hogy „a szerb partnerekkel együttműködve, ki tudják használni Szerbia számos szabadkereskedelmi megállapodását, elsősorban az Eurázsiai Vámunió adta lehetőségeket” – tette még hozzá a miniszteri biztos.
Kun Gábor, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgató-helyettese kiemelte: a kétoldalú együttműködés fő területe a mezőgazdaság, illetve az ahhoz kapcsolódó technológiák területe, de akár az autóiparban, akár a gyógyszeriparban is lehet találkozás a szerb igények és a magyar kínálat között.
A Kárpát-medencében folyamatosan nyílnak irodák, a tervek szerint összesen 22 ilyen képviselete lesz a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak ebben a régióban – tette hozzá Kun Gábor. (Markovics Annamária, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szerbiában terjeszkedik az észak-macedón Stokomak
A macedóniai székhelyű Stokomak diszkontlánc hivatalosan is belépett a szerbiai…
Tovább olvasom >Még mindig lehet spórolni, de nem minden árrésstopos terméken
Bár a magyarországi árrésstopok hatása kezd érezhetővé válni a hazai…
Tovább olvasom >Ötszáz saját márkás termékkel bővíti kínálatát az Ahold Delhaize Közép- és Kelet-Európában
Az Ahold Delhaize holland kiskereskedelmi csoport 500 új saját márkás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >