Megnyílt a 40. Világgazdasági Fórum Davosban
Január 27-én megnyílt a 40. davosi Világgazdasági Fórum, mely a tervek szerint egy józanabb világgazdaság és felelősségteljesebb nemzetközi bankrendszer megteremtéséről, a további válságok megelőzésének lehetőségeiről szól majd.
A vasárnapig tartó esemény ezúttal a "Javítsuk a világ állapotát: gondoljuk, tervezzük, építsük újra" mottó alatt zajlik és szóba kerül a földrengés sújtotta Haiti megsegítése is.
A fórumon több mint 2500 résztvevőre számítanak. A magas rangú nemzetközi résztvevők száma kevesebb lesz, mint az elmúlt években volt, az amerikai kormányzat is csak szerényen képviselteti magát az ötnapos eseményen, amelyet Nicolas Sarkozy francia államfő nyit meg.
"A globalizációval kapcsolatos eufóriát, amely Davost évekig jellemezte, mára aláásta a globális válság" – jelentette ki Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász, a fórum gyakori résztvevője.
Az idei találkozó napirendjén az átfogó témákon belül szerepelnek még a klímaváltozás gazdasági hatásai, a korrupció, és az információtechnológiai bűnözés. A fórumon megjelenik Bill Clinton korábbi amerikai elnök is, aki azonban nem az amerikai gazdaságpolitika, hanem Haiti ügyében jár majd, mint az ENSZ különmegbízottja – írja a ProfitLine.hu.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
