Megközelítette a 3 milliót a balatoni utasforgalom
Május közepétől szeptember közepéig majdnem 3 millióan utaztak vonattal a Balatonhoz – olvasható a MÁV-Start Zrt. honlapján kedden közzétett összefoglalóban.

A vasúti retróhétvégék és az Utasellátó kocsik ugyancsak népszerűnek bizonyultak
Az elő- és utószezonnal együtt számolt nyári utasforgalom majdnem 40 százalékkal haladta meg a tavalyit, és csaknem 37 százalékkal a 2019-est. Az utószezonban 232 ezren utaztak vonattal a Balatonhoz, ami a tavalyit 27 százalékkal, a járvány előttit 22,5 százalékkal haladja meg. Több mint kétharmaduk a déli partra utazott, a teljes szezonban Balatonlelle, Balatonfüred, Siófok és Zamárdi volt a legnépszerűbb úti cél – írták.
A fejlesztéseknek köszönhetően minden eddiginél több térségből lehetett átszállás nélkül eljutni a Balatonhoz. A sok utasra tekintettel az utószezonban is közlekedtek emeletes vonatok. Jelentős forgalmat bonyolítottak a déli parton éjjel közlekedő Bagolyvonatok is, hétvégenként és a fesztiválok idején több ezer utast vittek – tették hozzá.
Az utasok többsége a MÁV online telefonos alkalmazásán és az Elvira internetes oldalon vett jegyet, az állomásokon elhelyezett automatákból 15 százalék vásárolt. Egyúti kerékpárosjegyből 62 ezret, okosjegyből 24 ezret, napijegyekből és vakációbérletekből majdnem 38 ezret adtak el. A főszezon után visszaesik a balatoni vonatforgalom, de az év többi részében is ütemes a vasúti menetrend a tóhoz – olvasható a közleményben.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >