Sörpiaci felvásárlás: megállapodott az AB InBev és a SABMiller
Megállapodott egymással a világ legnagyobb és második legnagyobb söripari konszernje arról, hogy a nagyobb megveszi majd a kicsit kisebbet – írja az index.hu. A nagyobb szereplő a történetben a belga-brazil Anheuser-Busch InBev (AB InBev), ami például a Stella Artois-t, a Budweisert és a Corona-t, gyártja, a kisebb pedig a brit-dél-afrikai SABMiller, a Dreher Sörgyárak tulajdonosa, és így a Dreher, a Kőbányai és az Arany Ászok gyártója.
Az AB InBev a megállapodás szerint részvényenként 44 fontot, összesen 67,9 milliárd fontot (104,2 milliárd dollárt) fizet majd a SABMillerért. Ez még csak elvi megállapodás, de a hírre a SABMiller árfolyama 9,1 százalékos pluszban indított kedden a londoni értéktőzsdén.
Persze nem kizárt, hogy a megállapodás ellenére sem jön össze az üzlet, például ha az AB InBev nem kapja meg az illetékes hatóságtól az engedélyt, vagy pedig a részvényesei leszavazzák ezt a tervet. Ilyen esetben a sörgyártónak 3 milliárd dollár vigaszdíjat kell fizetnie.
Ha létrejön, az új konszern a globális sörpiac közel 30 százalékát tartja majd kézben.
Ezzel az üzlettel már lezárult a globális sörpiaci konszolidáció, innen már nem nagyon lehet hová növekedni: a négy nagy cég, az AB InBev, a SABMiller, a Heineken és a Carlsberg már világméretekben lefedik a piacot, és a világ sörtermelésének több mint felét adják. (index)
Kapcsolódó cikkeink
Átalakuló ízlés, növekvő kihívások – ilyen sörös évre készülhetünk 2025-ben
Bár 2024-ben 2,8%-kal bővült a hazai sörpiac, 2025 első hónapjai…
Tovább olvasom >Svájci foodtech cég vásárolta fel a méhek nélküli méztechnológiát fejlesztő MeliBiót
A svájci központú FoodYoung Labs felvásárolta a kaliforniai MeliBio-t, amely…
Tovább olvasom >Eladja három kelet-európai üzemét a Bell Food Group Eisberg leányvállalata
A svájci Bell Food Group bejelentette, hogy Eisberg leányvállalata eladja…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >Megőrizte első helyét az online élelmiszerpiacon a Kifli.hu
A Kifli.hu került a dobogó legfelső fokára az idéntől már…
Tovább olvasom >SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >