Megkezdték szüretelni a szőlőt a Mecsekalján
A korábbiakban megszokotthoz képest egy hónappal korábban – az új, rezisztens fajták közül a Jázmin fajta szedésével – megkezdődött a szüretelés a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete (PTE SZBKI) csaknem negyven hektáron elterülő szőlőültetvényén – közölte a felsőoktatási intézmény csütörtökön az MTI-vel.

A korai fajták, mint például a Jázmin esetében megfelelő a savtartalom, jellemző rá az illat és zamat megfelelő összhangja (Fotó: Pixabay)
Az Európa második, a világ hatodik legnagyobb szőlőgénbankjaként is működő intézet közleményében azt írták: az időjárásnak köszönhetően idén bizonyos fajtáknál akár három héttel korábbi szüret is előfordulhat Pécs környékén, sok évre visszatekintve pedig az idei évben indul legkorábban a szüret a Mecsek déli lankáin. Közölték: a csapadék és a hőmérsékletviszonyokat tekintve kedvező lehet ez az évjárat, hiszen az enyhe telet követően az átlagosnál korábbi fakadással indult a szőlőfajták többsége, majd egy nagyon gyors, szinte robbanásszerű fejlődés következett be a tőkéken. Ennek köszönhetően korai volt a virágzás, a zsendülés, az érés pedig jelentősen korábbra jött előre az előző évekhez képest – sorolták.
Kitértek arra, hogy az idei kedvező csapadékos évjáratban az előző évekhez hasonlóan idén is jól vizsgáztak a kutatóintézet rezisztens szőlőfajtái
A hagyományos vitis vinifera fajtákkal szemben az új, innovatív fajták 2-3 növényvédelmi fordulóval biztonsággal megvédhetők voltak a szőlőfürtök. A korai fajták, mint például a Jázmin esetében megfelelő a savtartalom, jellemző rá az illat és zamat megfelelő összhangja. A mérések szerint ezek a tulajdonságok 10,5 százalékos alkoholtartalommal párosulnak, ami alapján egy kellemesen üde, gazdag, parfümös, egyedi karaktert adó, mégis könnyed, nyárias bor készülhet majd. A szőlőtermés feldolgozását követően a végtermék idén is az 1949 óta fennálló, 39 hektárnyi szőlőültetvénnyel rendelkező intézet 1600 négyzetméter alapterületű, 4800 hektoliter kapacitású pincéjébe kerül – közölték.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: támogatásokkal és intézkedésekkel segíti az agrártárca a szőlő- és borágazatot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Pozitív fordulat: csökken az infláció által sújtott cégek aránya
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


