Megkezdődött az almaszüret, munkában a sűrítményt gyártó üzemek
Megkezdődött az almaszüret a gyümölcsösökben és munkába álltak a sűrítményt készítő üzemek is – közölte az Alma Terméktanács elnöke kedden az MTI-vel.
Takács Ferenc, az újfehértói központtal működő Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács vezetője elmondta: az ország mintegy 25 ezer hektáros almatermő területén már szedik a Gála fajtájú gyümölcsöt, amely 10 százalék feletti arányban terem a kertekben.
Megkezdték a feldolgozást a sűrítményt gyártó üzemek is, amelyek nettó 24-26 forintot fizetnek az átvett alma kilogrammjáért.
Takács Ferenc hozzátette: tavaly nettó 12 forinttal indult a feldolgozói szezon, mivel akkor az elmúlt húsz év legnagyobb almatermése volt, több mint 900 ezer tonna.
Az idén a becslések szerint 500 ezer tonnához közeli termést várnak a szakemberek, így most nagyobb a kereslet, ezért várhatóan az induló 24-26 forintos léalma-felvásárlási ár emelkedni fog – hangsúlyozta a terméktanács elnöke.
A legnagyobb feldolgozó továbbra is az osztrák érdekeltségű Agrana-Juice Magyarország Kft., amely a vásárosnaményi, hajdúsámsoni és anarcsi üzeme mellé megvásárolta az érsekvadkerti gyárat is.
Ugyancsak tulajdonost váltott a vajai Zöldség Gyümölcs Kft. léüzeme, a Döhler Hungária Kft. vásárolta meg és 70 ezer tonnáról, 100 ezer tonnára bővítette a kapacitását.
A legtöbb almatermő területtel rendelkező cég Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében sűrítőüzemmel rendelkezik továbbá a mátészalkai Első Szatmári Almafeldolgozó (ESZAT) Kft., a nagykállói Brix Trade Kft. és a nyírmadai Rauch Hungária Kft. is, ahol ugyancsak megkezdődött az alma ipari célú felvásárlása.
Az alma terméktanács elnökének tájékoztatása szerint a tavaszi fagyok és a nyári aszály miatt a 25 ezer hektárnyi almás terület egyharmadában, a megfelelően öntözött ültetvényekben várható csak jó, vagy elfogadható termés. Ott a Gála és a Pinován almafajtából jó szüret ígérkezik, míg az Idared fajta mennyisége attól függ, hogy jó időjárás esetén októberig nagyobbra nő-e a gyümölcs. A Jonagold, a Mutsu és a Golden fajtákból rosszabbak a terméskilátások. A Jonatán fajta a hagyományos, illetve elöregedett ültetvényekben pedig többnyire gyenge termést mutat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Európa éléskamrája sivataggá válhat
Spanyolország mára Európa vezető zöldség- és gyümölcstermelője lett, de agrársikereit…
Tovább olvasom >Soha nem látott válságban a magyar meggy: luxuscikké válhat a gyümölcs
Történelmi mélypontra került a magyar gyümölcspiac, különösen a meggyágazat, amelyet…
Tovább olvasom >Tíz év alatt megduplázódott az eper ára
Míg 2015-ben még 3,94 eurót kellett fizetni egy kilogramm hazai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >