Megkezdődött az almaszüret, munkában a sűrítményt gyártó üzemek
Megkezdődött az almaszüret a gyümölcsösökben és munkába álltak a sűrítményt készítő üzemek is – közölte az Alma Terméktanács elnöke kedden az MTI-vel.
Takács Ferenc, az újfehértói központtal működő Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács vezetője elmondta: az ország mintegy 25 ezer hektáros almatermő területén már szedik a Gála fajtájú gyümölcsöt, amely 10 százalék feletti arányban terem a kertekben.
Megkezdték a feldolgozást a sűrítményt gyártó üzemek is, amelyek nettó 24-26 forintot fizetnek az átvett alma kilogrammjáért.
Takács Ferenc hozzátette: tavaly nettó 12 forinttal indult a feldolgozói szezon, mivel akkor az elmúlt húsz év legnagyobb almatermése volt, több mint 900 ezer tonna.
Az idén a becslések szerint 500 ezer tonnához közeli termést várnak a szakemberek, így most nagyobb a kereslet, ezért várhatóan az induló 24-26 forintos léalma-felvásárlási ár emelkedni fog – hangsúlyozta a terméktanács elnöke.
A legnagyobb feldolgozó továbbra is az osztrák érdekeltségű Agrana-Juice Magyarország Kft., amely a vásárosnaményi, hajdúsámsoni és anarcsi üzeme mellé megvásárolta az érsekvadkerti gyárat is.
Ugyancsak tulajdonost váltott a vajai Zöldség Gyümölcs Kft. léüzeme, a Döhler Hungária Kft. vásárolta meg és 70 ezer tonnáról, 100 ezer tonnára bővítette a kapacitását.
A legtöbb almatermő területtel rendelkező cég Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében sűrítőüzemmel rendelkezik továbbá a mátészalkai Első Szatmári Almafeldolgozó (ESZAT) Kft., a nagykállói Brix Trade Kft. és a nyírmadai Rauch Hungária Kft. is, ahol ugyancsak megkezdődött az alma ipari célú felvásárlása.
Az alma terméktanács elnökének tájékoztatása szerint a tavaszi fagyok és a nyári aszály miatt a 25 ezer hektárnyi almás terület egyharmadában, a megfelelően öntözött ültetvényekben várható csak jó, vagy elfogadható termés. Ott a Gála és a Pinován almafajtából jó szüret ígérkezik, míg az Idared fajta mennyisége attól függ, hogy jó időjárás esetén októberig nagyobbra nő-e a gyümölcs. A Jonagold, a Mutsu és a Golden fajtákból rosszabbak a terméskilátások. A Jonatán fajta a hagyományos, illetve elöregedett ültetvényekben pedig többnyire gyenge termést mutat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >Eperszezon 2025: továbbra sem lett olcsóbb a kedvelt gyümölcs
Tavasszal hazánkban hagyományosan elindul az eperszezon, ám az utóbbi évek…
Tovább olvasom >Hazai banántörténelem: a ritkaságból alapélelmiszer
A banán régóta kedvelt gyümölcs világszerte, de még mindig rengeteg…
Tovább olvasom >További cikkeink
Itthon csak importban fogy a bio – kitörési pont lehet a közétkeztetés
Bár a bioélelmiszerek hazai kiskereskedelmi forgalma dinamikusan nő, még mindig…
Tovább olvasom >Új lendületet kapna az egységes piac: uniós stratégia a kereskedelmi akadályok lebontására
Az Európai Bizottság új stratégiával frissítené fel az egységes piacot:…
Tovább olvasom >Nem a patikákon múlik – önkéntes árkorlátot kérne a kormány a gyógyszerpiaci szereplőktől
A kormány a nem támogatott gyógyszerek árának letörését tűzte ki…
Tovább olvasom >