Megkezdődött az 5. Debrecziner Gourmet fesztivál a debreceni Nagyerdőben
A mangalica, a chili és a szilva kombinációját helyezik a a középpontba az 5. Debrecziner Gourmet (DG) fesztiválon, a háromnapos gasztrorendezvény pénteken kezdődött a debreceni Nagyerdőben – közölte a találkozó főszervezője az MTI-vel.

Megkezdődött az 5. Debrecziner Gourmet fesztivál
Kerekes Sándor közleménye szerint több mint harminc kiállító – köztük az Év ifjú séftehetsége, Mede Ádám, a Michelin-csillagos séf, Mészáros Ádám és Barna Ádám séf – ételeivel is találkozhat a közönség a Békás-tó partján.
Azok, akik ellátogatnak a rendezvényre, egy időben és egy helyszínen megtapasztalhatják, hol tartanak azok a szereplők, akik ma Magyarországon a csúcsot képviselik, legyen szó akár fine dining éttermekről, fine bisztrókról, food truckokról vagy kiváló kistermelőkről – fogalmazott, megjegyezve: Debrecen turisztikai kínálatában fontos helyet foglal el a helyi, minőségi gasztronómia bemutatását magára vállaló fesztivál, amelyet a Stílusos Vidéki Éttermiség szakmai szövetség kiemelten támogat.
Felidézte: az első rendezvényen, 2016-ban a debreceni páros kolbászt állították a fesztivál középpontjába, 2017-ben a Hortobágyi Nemzeti Park autentikus ízeire koncentráltak, 2018-ban pedig egy különösen izgalmas fűszer és hungarikum, a létai torma volt az ételek kötelező alapanyaga, míg 2019-ben az adott kiállító által képviselt helyi érték jelent meg az ételekben.
Az idei fesztiválon a mangalica sertés, a chili és a szilva lesz a kínálat középpontjában – ismertette Kerekes Sándor hozzátéve, hogy az ételeket több mint húsz hazai étterem séfje készíti, de ott vannak a Nagyerdőben a minőségi street-food képviselői is.
A fesztivál műsorvezetője Liptai Claudia, aki mellett kiváló szakácsok forgatják a fakanalat a gasztroszínpadon: többek között fellép és főzni fog Mede Ádám (Laurel Budapest), Mészáros Ádám (Botaniq Turai Kastély), Thür Ádám (Ikon Étterem), Ruprecht László (SVÉT).
Szombaton este fellép Pribojszki Mátyás (Jumping Matt & His Combo) szájharmonikás, énekes, dalszerző, de szombaton és vasárnap a francia divat által inspirált divatbemutató is lesz a fesztiválon.
Kerekes Sándor tájékoztatása szerint a Debrecziner Gourmet fesztiválon csak az érvényes járványügyi rendelkezések betartásával lehet részt venni. A vendégek a rendezvényt védettségi igazolvánnyal és személyi azonosságot igazoló okmánnyal, kiskorúak esetében pedig ugyanezen dokumentumokkal rendelkező kísérővel látogathatják. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Globus hagyományőrző megújulás a 100 éves jubileumra
Századik évfordulójához érkezett a Globus márka, aminek méltó megünnepléseként az…
Tovább olvasom >Biogazdálkodók számára fejlesztett növényvédelmi megoldást a Chili Produkt Kft.
Biogazdálkodók számára fejlesztett uniós támogatással kártevő rovarokkal szemben alkalmazható növényvédelmi…
Tovább olvasom >Növényi élelmiszerek bevezetése – csak egy múló divat vagy ez a jövő?
Magyarország vezető növényi élelmiszeripari konferenciája november 14-én az üzleti szektor…
Tovább olvasom >További cikkeink
Teltház az év beauty eseményén
Három nap alatt telt be a 2000 fős előregisztráció a Rossmann…
Tovább olvasom >Egymás után ötödször aranyérmes a Hungaria Rosé Extra Dry, sőt, a legszűkebb elit közé is beválasztották
Hatalmas bravúrt ért el a Hungaria Rosé Extra Dry Franciaországban!…
Tovább olvasom >ProWein 2023: Az ágazat vezető szakvására sikerrel teljesítette a várakozásokat
A minden résztvevői csoportnál egyöntetűen kimagasló értékelésével és jelentős nemzetközi…
Tovább olvasom >