Megkezdődött a szolnoki cukorgyár bontása

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 07. 22. 00:00

A német Nordzucker csoporthoz tartozó hatvani központú Mátra Cukor Zrt. igazgatósága és felügyelő bizottsága 2007. november 19-én jelentette be: szolnoki gyárában megszünteti cukortermelést.

 

A szolnoki gyár bezárása
és lebontása az Európai Unióban (EU)
2006-ban elindított ágazati szerkezetátalakításai
program következménye. Ennek lényege, hogy a
korábbi időszakhoz képest csökkent a cukorrépa
átvételi ára, miközben a megváltozott
körülmények mellett már nem versenyképes
termelőket az EU jelentős összegű támogatással
ösztönzi az ágazat elhagyására.

Ez a szerkezetátalakítási
támogatás a Mátra Cukor Zrt. esetében,
amely időközben szerencsi gyárát is bezárta,
várhatóan a 20 milliárd forint körül
lesz. Ebből kell finanszírozni többek között a
bontási költségeket, az elbocsátásokkal
járó kiadásokat, és a termelők is kapnak
belőle.

 

Kapcsolódó cikkeink