Megkezdődött a különleges rizstámogatás kifizetése
Megkezdte a különleges rizstámogatás kifizetését a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH); ezen a jogcímen mintegy 60 rizstermesztő részére összesen több mint 380 millió forintot folyósítanak – közölte az MVH hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a fajlagos támogatási összeg hektáronként 136 247 forint. A különleges rizstámogatás jogcímen azok a gazdák igényelhettek támogatást a múlt évre vonatkozó egységes kérelemben, akik gazdasági szempontból sérülékeny, illetve környezeti szempontból érzékeny területeken termesztettek rizst.
A rizst pedig legkésőbb 2013. május 31-ig elvetették és az állományt pedig rendes növekedési feltételek mellett legalább a virágzás kezdetéig megőrizték.
A különleges rizstámogatás olyan területek után volt igényelhető, amelyre egységes területalapú támogatást is igényeltek. A különleges rizstámogatás kifizetésének feltétele, hogy a rizstermesztő a 2013-as egységes területalapú kérelmére vonatkozóan az MVH által kiadott jóváhagyó, vagy részben jóváhagyó határozattal rendelkezzen – tartalmazza a tájékoztatás. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >