Megkezdődött a fokozott húsvéti ellenőrzés

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 04. 04. 17:57

Hétfőtől egészen húsvétig tart a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) közös, kiemelt élelmiszer-ellenőrző akciója.

A szakemberek elsősorban a húsvéti ünnepkörhöz köthető élelmiszereket: húskészítményeket, sonkákat, tojást és csokoládéfigurákat vizsgálják – mondta a Fővám téri Központi Vásárcsarnokban tartott sajtótájékoztatón Dr.Kardeván Endre.

A VM Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért felelős államtitkára hozzátette: 15 ezer forinttól 2 milliárd forintig terjedő bírsággal sújtható az a vállalkozó, vagy cég, ahol szabálytalanságot találnak, ettől függetlenül, nem a szankcionálás a célja a vizsgálatoknak. Dr. Kardeván Endre szerint hazánk uniós szinten előkelő helyen áll az élelmiszerbiztonság tekintetében. Míg a tagállamok többségében az élelmiszeripari termékek 5-6 százalékánál találnak szabálytalanságot, és indítanak eljárást a hatóságok, addig Magyarországon a szigorú szabályozásnak és az ellenőrzéseknek köszönhetően, csupán a 0,5 százaléknál fordul elő ilyen.

Dr. Bognár Lajos, az MgSzH elnöke a tájékoztatón elmondta: az állatorvosok ilyenkor leginkább a húskészítmények, sonkák minőségét ellenőrzik, illetve azt, hogy a címkéken feltüntetett érlelési eljárást valóban elvégezték a terméken. A hivatal szakemberei mintákat vesznek, amelyeket laboratóriumban is megvizsgálnak. Emellett a tojások eredetének jelölése, tárolása, feliratozása és a húsvéti csokoládéfigurák minőségének ellenőrzése a kiemelt feladat.

A tájékoztatón részt vett az NFH főigazgató helyettese is. Csákiné Dr.Gyuris Krisztina elmondta: a minőségellenőrzésen felül a hatóság emberei próbavásárlásokat végeznek. Ilyenkor kiemelt figyelmet fordítanak az árak hiteles feltüntetésére, a címkéken szereplő jelölésekre és arra, hogy a vásárló megkapja-e a termék vásárlásakor kötelező számlát, vagy blokkot az üzletben – olvasható a kormany.hu-n.

Kapcsolódó cikkeink