Megkezdődik az utolsó hét a vadászati világkiállításon

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 10. 11. 11:18

Vasárnap közel 45 ezren látogattak ki a Hungexpóra, és ezzel a világkiállítás központi helyszínének látogatottsága már átlépte a 472 ezret. Az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló rendezvénysorozat résztvevőinek száma már 1 millió 250 ezer felett jár – közölte a világkiállítás sajtóirodája hétfőn az MTI-vel.

 


Közelít a félmillióhoz a világkiállítás nézőszáma, fotó: MTI/Varga György

A közlemény szerint a nagy sikerű Fátyol iskolaprogramban eddig már több mint 38 ezer diákot láttak vendégül – a program ma mintegy 8000 diák érkezésével folytatódik. A Jószolgálati programban már több mint 1800 belépőt igényeltek a fogyatékossággal élőket segítő szervezetek.

Még négy napig várják a látogatókat a nagysikerű „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás központi helyszínére, a budapesti Hungexpóra, az utolsó héten is változatos kulturális és ismeretterjesztő programokkal – írták.

Hétfőn a Hungexpo A pavilonjának nagyszínpada átalakul: megnyitja kapuit a One With Nature Movie Theatre, ahol a világkiállításhoz köthető, különleges természetfilmeket mutatnak be. A megőrzött vadon – A Kárpát medence egyedülálló természeti csodái című sorozatban az érdeklődők megismerkedhetnek többek közt a darukkal, a kékvércsékkel, a tiszavirágokkal, a túzokokkal és a viperákkal, a Tíz park ezernyi titka című sorozatban pedig Magyarország nemzeti parkjairól tudhatnak meg érdekes információkat. Emellett kisfilmeken keresztül Sao Tomé és Príncipe, Törökország és Bulgária is bemutatkozik.

A D pavilonban 11 órától a mesterkurzusban a vizslafajták szerepelnek, míg 14 órától a német vizsláké a színpad, 15.30-tól kezdődik az újabb Vadász talk show: Vágó Piros beszélgetőtársa Sándor Gyula, a TAEG Zrt. vezérigazgatója, a Soproni Egyetem docense, az OMVK kinológiai szakbizottságának elnöke, a világkiállítás vadászkutyás divízióvezetője lesz. A színpadi programot 17 órától Bársony Bálint és zenekara Erdők, vizek zenéje című koncertje zárja.

A hagyományos vadászati módokat bemutató F pavilonban 15.30-kor kezdődnek az előadások, ezeken az agarászatról, az elöltöltő fegyverekről, a solymászatról, illetve a vadászíjászatról tudhatnak meg érdekességeket a látogatók.

Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításhoz kapcsolódó kulturális fesztivál utolsó négy napja is izgalmas és tartalmas programokat kínál – közölték. Változatos zenei programokkal várnak minden érdeklődőt szerdáig az Erzsébet téri Akvárium Klubba. Itt a világkiállítás nemzetközi pavilonjában kiállító országok népzenéjével ismerkedhet meg a közönség, hétfő este a Dresch Vonós Quartet előadásában.

A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban Vadászat és vadászfegyverek Magyarországon címmel egy átfogó, eddig soha nem látott fegyvertörténeti kiállítás nyílt a Magyar Mezőgazdasági Múzeum, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum vadászati témájú műtárgyaiból. A gyűjteményi anyaghoz mintegy negyven, vadászat ihlette alkotással kapcsolódik a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria.
Szintén a Vajdahunyad várában tekinthető meg az Iparművészeti Múzeum kerámia- és üveggyűjteményének luxusdarabjaiból összeállított válogatás Terítéken címmel, míg a Szépművészeti Múzeum Augustin Hirsvogel vadak és szárnyasok befogását, elejtését ábrázoló ötvenhárom lapból álló üvegablakterv-sorozatát állította ki.
A Ludwig Múzeum tereiben, a Metafizikus áthatolás egy zebrán elnevezésű kiállításon közel harminc kortárs képzőművész alkotása által ismerhető meg, hogyan is gondolkodnak ma a művészek a természet és a vadászat kapcsolatáról.

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a híres vadász, gróf Széchenyi Zsigmond özvegye által megőrzött fotóalbumok képanyagát állította ki, míg az intézmény természetfotó-kiállítása az Erzsébet téren tekinthető meg, ahol a Trash Art Magyarország 2021 Magyarország vadjai tematikájú pályaművei is helyet kaptak.

A világkiállítás vidéki helyszínein hétfőtől is folytatódnak a különleges családi programok. Bőszénfán a Vadasparkban a Zselic nagyvadjai című kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők. Ugyanitt 10 órakor kezdődik a Kedvenc vadállatom című program, a vadmegfigyelés a vadasparkban óvodás és kisiskolás csoportoknak.

Vásárosnaményban a hét vendégei Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vadászai lesznek. Emellett tematikus programokat kínálnak az érdeklődőknek: fa-, csontfaragók és vadászkésesek bemutatkozása a mesterek utcájában, a Világjáró Vadászok és a Vadász Könyvklub kiállítása, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kiállítása, Ezer arcú természet fotókiállítás, valamint dámszarvasból készült ételek készítenek.

A Hungexpóra érkezőknek továbbra is javasolják a közösségi közlekedés használatát. Mindenkit kérnek, hogy indulás előtt a világkiállítás honlapján tájékozódjon a kijutási lehetőségekről. Az autók feltorlódásának megelőzése érdekében a rendezvény 20 napja alatt a Hungexpóra vezető Albertirsai út nem közelíthető meg személygépkocsival. A világkiállításra való zökkenőmentes kijutáshoz – fenntarthatóságot és a környezet védelmét előtérbe helyezve – számos lehetőséget biztosítanak. Díjmentes a kijutás a Volánbusz által biztosított elektromos autóbusz-járatokkal, melyek öt útvonalon közlekednek naponta 8 és 20 óra között. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink