Megkezdődhet az űrben a növénytermelés
Az űrben termesztene növényeket a német BASF vegyipari vállalat – írja az agrarszektor.hu. A cégóriás olyan kutatási vállalkozásba kezdett, amellyel a nemzetközi űrállomáson vizsgálnák meg az űrbeli növénytermesztés hatékonyságát. A vizsgálat vezetésére három német diákot választottak ki, akik az év végén kezdik tudományos megfigyeléseiket a világűrben.
Már nem csak a földön termesztene növényeket a BASF, mivel a német cég a közelmúltban olyan kutatás mellett kötelezte el magát, amellyel egyes növényfajták űrbeli termeszthetőségét vizsgálná. A kutatást az év végén kezdik meg három német diák vezetésével a nemzetközi űrállomáson (ISS) – számolt be a foodnavigator.com
A vizsgálat arra irányul, hogy az űrben, gyenge gravitációs körülmények között is lehetséges-e úgy szaporítani egyes haszonnövényeket (például zöldség- és gabonaféléket), ahogy földi körülmények mellett. Feltételezések szerint ugyanis a folyamat alapját és a növények gyökérképződését a gravitáció befolyásolja, ezért azt vizsgálnák meg, hogy az űrbeli viszonyok változtatnak-e ezen.
Ha a növények az úgynevezett mikrogravitáció ellenére is kifejlődnének, ez döntő fordulatot jelentene az űrállomások élelmiszer-utánpótlásában – állítja a BASF. Amennyiben eredményes lesz a kísérlet, új kapuk nyílhatnak meg a hosszabb űrkutatások előtt is, amelyeket eddig a nem megfelelő élelmiszer-ellátottság nehezített.
A sikeres projekt érdekében a kutatást vezető diákok először a BASF mezőgazdasági központjában töltenek majd el egy hónapot. Ezután Floridában, a Kennedy Űrközpontban fejezik majd be a felkészülést az ”űrbeli növénytermesztésre.” (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
A magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >13 százalékkal csökkent a szójabab ára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: továbbra is a gazdák versenyképességének fenntartásáért dolgozik a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

