Megkezdődhet a magyar marhahús szállítása Hongkongba
Megkezdődhet a magyar marhahús szállítása Hongkongba, miután a Földművelésügyi Minisztérium (FM) sikeresen egyeztetett erről a hongkongi élelmiszer-felügyeleti hatósággal – közölte a szaktárca csütörtökön.
A tájékoztatás szerint öt magyar vállalkozás kapott engedélyt a szállításra, így Apajról, Dömsödről, Dunakesziről, Hajdúnánásról és Jászszentandrásról indulhatnak friss és fagyasztott marhahússzállítmányok Hongkongba.
A hongkongi tárgyalások folytatódnak a helyi illetékesekkel, hogy az engedélyezett szállítók és termékek köre mielőbb bővülhessen – tartalmazza a tájékoztatás, amely szerint a termékek körét a magyar fél szeretné juh-, kecske- és vadhússal bővíteni.
Márton István, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) alelnöke kedvezőnek nevezte a hírt, kiemelve: ezen a piacon nagy a verseny, dél-amerikai, dél-afrikai és indiai cégek egyaránt jelen vannak itt.
Szerinte a magyar cégek minőségi áruval, a nagy távolság miatt főként fagyasztott termékekkel jelenhetnek meg Honkongban, ahol néhány száz tonna magyar hús értékesíthető – vélekedett a VHT alelnöke.
Tájékoztatása szerint a magyar marhahús-termelés évente mintegy 150 ezer tonna, ebből 95 ezer tonna jut exportra. A kivitel nagyobbik hányada élő állat, 7-10 ezer tonna darabolt hús.
Az export nagy része – mintegy 80 százaléka – az unióba kerül. Az orosz piacra most nem lehet szállítani, az embargó előtt a magyar export mintegy fele-fele arányban oszlott meg az unió és Oroszország között – mondta Márton István.
Az FM közleménye szerint a jövőben is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a magyar vállalkozások számára új piaci lehetőségeket biztosítsanak.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei tanácsadással segítik az előállítókat, forgalmazókat, hogy megfeleljenek az EU-n kívüli országok speciális elvárásainak. Ez a munka támogatja a magyar előállítók fejlődését, továbbá hozzájárul ahhoz is, hogy a kiváló minőségű magyar élelmiszerek még ismertebbé váljanak a külföldi vásárlók körében – áll a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Drága falatok – egyre mélyebben kell a pénztárcába nyúlni a húsért
Hiába őrzi népszerűségét a sertéshús a magyar fogyasztók körében, az…
Tovább olvasom >Tovább emelkedett a vágómarha termelői ára
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint 2025 január–áprilisában a szarvasmarha…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: Japán nyitott a magyar agrártermékek importjára
Hazánk alapvető érdeke, hogy a húsexport újrainduljon Japánba, és a…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Átlátszó szőnyeg alá söpri az inflációt az árrésstop
A lakosság háromnegyede szerint emelkednek az élelmiszerárak Magyarországon, és ebben…
Tovább olvasom >Dübörög a dinnyeszezon, elindult a kampány
Idén is elindult a nyár egyik legkedveltebb gyümölcsének, a hazai…
Tovább olvasom >A békéhez köti a gazdaság növekedését az NGM
Amíg tart a háború, addig ez a növekedési ütem a…
Tovább olvasom >