Megjelentek az Erzsébet-utalvány részletszabályai
A papír alapú és elektronikus Erzsébet-utalvány kibocsátási szabályait tartalmazza az a közigazgatási s igazságügyi miniszteri rendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A január első napjától hatályos, módosított személyi jövedelemadó (szja) törvény vezette be az Erzsébet utalványt, amelyik fogyasztásra kész étel vásárlására jogosít, de jövő év végéig melegkonyhás vendéglátóhelyeken étkezési szolgáltatás vásárlásra is felhasználható.
Az utalvány kibocsátója a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, akinek a munkaadója ilyet juttat a cafetéria rendszer keretében, az az utalványos, az elfogadóhelyek jegyzékét a kibocsátó a honlapján teszi közzé.
Egy utalványos – egy év alatt – több munkaadótól is kaphat utalványt, amelynek a felhasználási ideje a következő év utolsó napja. A papír alapú utalványra – egyebek mellett – rá kell nyomtatni a beváltási értéket, a felhasználhatóság körét, és a lejárat időpontját is.
Az elektronikus utalványt az elfogadóhely vagy terminálon, vagy a kibocsátó által kialakított központi internetes felületen keresztül váltja be. Az utalványos telefonon lekérdezheti aktuális egyenlegét.
Horváth Endre, az utalványt kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke elmondta, hogy januártól állami monopólium lesz az étkezési jegy kibocsátása, amely Erzsébet-utalvány néven funkcionál. Ennek pénzügyi eredményéből indul a szociális és gyermek étkezési program, Erzsébet program néven. A havi 5 ezer forintos Erzsébet-utalvány a munkaadónak több mint 30 százalékkal kedvezőbb annál, mintha munkabért adna az alkalmazottjának.
Az idei adótörvényekben szerepel egy másik, 12.500 forintos béren kívüli étkezési juttatás is, amely a meleg étteremmel rendelkező munkaadók adhatnak alkalmazottaiknak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >