Megjelent az étel- és italautomatákról szóló rendeletek módosítása
Megjelent az étel- és italautomaták üzemeltetéséről, valamint az automata felügyeleti egység beszerzéséhez nyújtandó támogatásról szóló rendeletek módosítása a Magyar Közlönyben pénteken. A jogszabály-módosítások célja, hogy minden jogkövető vállalkozás megkaphassa az állami támogatás maximális összegét, és a hagyományos nyerstej-automaták továbbra is kiszolgálják a friss, termelői tejet kedvelő fogyasztókat – közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel.
A kezelőszemélyzet nélküli étel- és italautomaták július 1-je után csak automata felügyeleti egységgel (afe) üzemeltethetők, amelyek segítségével az adóhivatal rálát a forgalmi adatokra, valamint az üzemeltető is pontosan nyomon tudja követni a bevételeket és a készletfogyást.
A rendelet-módosítás értelmében a nyerstej-értékesítő automaták tovább üzemelhetnek, amíg el nem avulnak, ha a vállalkozó a felügyeleti szolgáltatóval, a Magyar Postával június 30-áig szerződést kötött, és megállapítható, hogy az automatába a felügyeleti egység nem szerelhető be.
A 120 ezer forintos állami támogatás összegébe a július 1-je utáni időszakra vonatkozó felügyeleti szolgáltatási díj is beleszámíthat, ha az erről szóló számlát november 30-áig kiállították.
A támogatás akkor is jár, ha az afe telepítése július 1-je előtt megkezdődött, de valamilyen műszaki jelegű hiba miatt nem fejeződött be határidőre. Ezt az üzembe helyezési adatlap igazolja, amely a műszaki probléma megnevezésén túl a vállalkozó és a Magyar Posta aláírását tartalmazza. A támogatás azonban csak akkor jár, ha a felügyeleti egységet legkésőbb szeptember 30-áig telepítik az automatába.
A minisztérium tájékoztatása szerint június 27-éig már több mint 20 ezer automatába szerelték be a felügyeleti egységet.
A tárca közleményében hangsúlyozta: az automaták adóhivatali bekötése példaértékű az Európai Unióban. A bevétel eltitkolása szinte minden tagállamban gondot okoz, ezért érthető a nagy nemzetközi érdeklődés a magyar innovatív megoldás iránt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Olcsóbb lehet idén a karácsonyi hal
Az Agroinform.hu felmérése szerint a családok 80 százaléka halat fogyaszt…
Tovább olvasom >Fiatal agrárszakembereket díjazott a Magyarok Kenyere Program
Tizenkét erdélyi, kárpátaljai és anyaországi fiatal agrárszakember vehetett át a…
Tovább olvasom >Borlepárlási támogatás segíti a borászatokat
Az Agrárminisztérium 1,6 milliárd forintos keretösszeggel támogatást biztosít a borászatok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hogyan fognak az európaiak vásárolni az idei ünnepi szezonban?
2023 novemberében az Offerista Group és a ShopFully Bulgáriában, Magyarországon,…
Tovább olvasom >Elindult a karácsonyi sertéshús fogyasztásösztönző kampány
Elindította ünnepi sertéshúsfogyasztást ösztönző kampányát az Agrármarketing Centrum, amelyet az…
Tovább olvasom >Kiegyensúlyozottabb lehet a diótermés idén
Jó termésben bíznak idén a hazai dióültetvényeken gazdálkodók. Idén a termés…
Tovább olvasom >