Megjelent az agrárágazati civil szervezeteket támogató pályázat felhívása
Az Agrárminisztérium 2023-ban is segítséget kíván nyújtani az agrárágazati civil szervezeteknek, hogy az idei évben tervezett szakmai, valamint a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektjeik megvalósításához támogatásban részesülhessenek.
A Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya által kiírt pályázat keretösszege 50 millió forint. Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 1.000.000 forinttól 3.000.000 forintig terjedhet. A támogatáshoz önerő biztosítása nem feltétel. A kiírás feltételeinek megfelelő szervezetek pályázatukat 2023. április 5-étől 2023. május 5-ig tudják benyújtani a felhívásban szereplő módon. A pályázati felhívás szövegét és annak kötelezően kitöltendő mellékleteit, valamint a pályázati eljárás során végig kötelezően figyelembe veendő beszámoló tájékoztatót itt érhetik el.
Hiánypótlásra a pályázati szakaszban nincs lehetőség, ezért fontos, hogy a pályázó szervezet vezetője alaposan ellenőrizze a befogadási feltételek teljesülését az elkészített pályázati dokumentációban, még annak postára adása előtt.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >Új, mezőgazdasági termények vizsgálatával foglalkozó mintavételi laboratórium létesült Fóton
Átadták a Mertcontrol csoport új, korszerű mintavételi laboratóriumát és székházát…
Tovább olvasom >„Falatnyi történetek: Mesék maradék nélkül” – meseíró pályázatot hirdetett a Nébih
Első alkalommal hirdette meg országos meseíró pályázatát a Nemzeti Élelmiszerlánc-…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >