Megjelent a Zöldgazdaság 2023/24 c. tanulmánykötet
A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) a sokasodó klíma-, természet-, és környezetvédelmi feladatok közepette életre hívta a két évvel ezelőtti, nagysikerű kiadvány folytatását, ami ismeretterjesztő, komplex szakmai tudásanyagként segíti döntéshozók, szakemberek, érdeklődők, főiskolai és egyetemi hallgatók felkészülését és mindennapi munkáját. 270 oldalban köszön most vissza közel 70 vezető zöldipari szakember egy évnyi munkája. A Zöldgazdaság 2023/24 online már térítésmentesen elérhető, a nyomtatott forma pedig előrendelhető.

ZG2324_borito
A Szövetség, hazánk legnagyobb, független, környezetvédelmi ernyőszervezeteként több mint harminc éve együttműködik minisztériumokkal, hatóságokkal, szakmai szövetségekkel, oktatási intézményekkel, vállalatokkal, önkormányzatokkal, civil szervezetekkel a jelentős környezet- és természetvédelmi projektek megvalósítása, stratégiai anyagok társadalmi egyeztetése és a szakemberek képzése kapcsán. E szakmai együttműködések során felhalmozott tapasztalatok, javaslatok esszenciáját tartalmazza a most megjelent ZÖLDGAZDASÁG 2023/24 című tanulmány, amely áttekintést nyújt az ágazat jelenlegi tevékenységéről, hazai és nemzetközi aktivitásairól, eredményeiről, kihívásairól és konstruktív módon számba veszi az elkövetkező időszak újonnan megnyíló lehetőségeit, feladatait is.
A fókusztémákat a vállalati tapasztalatokkal és az ágazatban dolgozók szakmai tudásával ötvözve mutatja be, a hangsúlyt a következő időszak kihívásaira és az azokra adandó, versenyelőnyt is jelentő, reziliens megoldásokra helyezve.
Ajánlás az ENSZ-közgyűlés elnökétől
A tanulmánykötetet Kőrösi Csaba, az ENSZ-közgyűlés elnöke e szavakkal ajánlja az olvasók figyelmébe: “Ha fokozni akarjuk a fenntarthatóságért tett erőfeszítéseinket, meg kell tanulnunk számba venni tetteink – vagy éppen tétlenségünk – minden fontos külső hatását és egy zöld gazdaságban kell tevékenykednünk. Ez az elképzelés már régóta beszélgetések tárgya az Egyesült Nemzetek szervezetén belül, és lassan széleskörben követőkre talál. Különféle országok gondolkodnak egy olyan mérőszámban, amely meghaladja a GDP – vagyis a gazdasági termelés puszta méretének – fókuszát, és a jövő nemzedékeinek jólétére koncentrál. Ha meg tudjuk ezt határozni, meg fogja változtatni azt, hogyan gondolkodunk arról, amit értékelünk, és arról, hogyan is szeretnénk működni rávilágítva azokra a területekre, amelyeken még sürgetőbb nemcsak a megegyezés, de a cselekvés is. „
Szakemberek közös gondolatébresztése
A szerzők, zöldiparban dolgozó szakemberek egy éven keresztül dolgoztak a néhol vitaindító tudásanyag megszületésén, amely a napi munkában is hasznos információkat tartalmaz a gazdaság, a döntéshozók és az oktatás számára. A szakemberek az EU-s elvárások, a hazai szabályozás és a sokszor emlegetett „sürgető jelen” körülményei közepette sorra veszik a környezeti elemek állapotát, az elvégzendő feladatokat és a megoldásra váró problémákat, mindezt konstruktív módon. A kötet közös értékelésre, gondolkodásra ösztönöz. Világosan kirajzolódik rengeteg tennivaló, ahol minden érintettnek van feladata.
A szerzők, ahogy a kötetben is megjelenik, vallják, hogy a környezet védelme – a természet megóvása mellett – nem más, mint az emberek védelme. Szakmai munkával, fenntarthatósági törekvésekkel, innovációkkal meg kell teremteni az egészséges, tiszta környezetet, amely biztosítja számukra azt az energiát, amely lehetőséget teremt a gyarapodásra anyagi és szellemi értelemben is.
Alkalmazkodás és reziliencia
A tanulmánykötet célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai zöldiparban rejlő szellemi és innovációs potenciál célszerű támogatására, finanszírozási lehetőségeire, fejlesztésére, így a tanulmány megismerése és továbbgondolása újabb lehetőségeket, innovációkat generál a politika, a gazdaság és a társadalom valamennyi szintjén. Ugyanakkor haszonnal forgatják majd a tanulmányaikat folytató, de a közös jövőnket majdan alakító hallgatók is.
Ezt a KSZGYSZ elnöke, dr. Ágoston Csaba így foglalta össze: “Korábbi kiadványunk sikere igazolta meggyőződésünket, hogy a természettudományos és műszaki szemléletnek helye van a gazdasági folyamatok megszervezésében is. Csak azok a rendszerek lehetnek sikeresek – működjenek azok bármely területen –, melyek összhangban vannak az őket befogadó nagyobb rendszerek, esetünkben az élő és élettelen természeti környezet saját szabályszerűségeivel, és gyakorlati megoldásaikban igazodnak hozzájuk. Gyorsan változó világunkban minden korábbinál nagyobb mértékben felértékelődik az alkalmazkodás és a reziliencia képessége. Fontos, hogy fel tudjuk venni a körülöttünk zajló változások ütemét, és hatékonyan el tudjunk igazodni az általuk generált információözönben.“
Folytatás garantált
A tanulmánykötet – természetesen – nem befejezett mű. Az olvasók és a mindennapi történések folyamatosan formálják, újraírják. Célunk, hogy két év múlva friss, aktuális információkkal ismét elkészüljön a kiadvány, érzékeltetve a fejlődést, az előrehaladást a benne megfogalmazott témakörökben mindazok számára, akik érdeklődnek a fenntarthatóságban rejlő lehetőségek iránt, akik a mindennapokban is azonosulnak a KSZGYSZ szlogenjével: „Velünk zöldebb!”
Hol érhető el a kiadvány?
Kérjük, szánjon időt a Zöldgazdaság 2023/24 című tanulmányunk megismerésére, annak minél szélesebb körben történő megismertetésére!
A Zöldgazdaság 2023/24 print változata megrendelhető a honlapunkon leírtak szerint, illetve az online változat – támogatási lehetőséggel is – letölthető: https://kszgysz.hu/zoldgazdasag2023
Kapcsolódó cikkeink
Fenntarthatóság felsőfokon: országos terjeszkedéshez érkezett a Rossmannban a Respray újratöltő automata
Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket…
Tovább olvasom >A dm hazai napelempark segítségével zöldül tovább
A dm 2025. márciustól a leghatékonyabb és legmodernebb hazai napelemparkból,…
Tovább olvasom >Átadták a Nestlé napelemparkját Szerencsen
Szerencsen átadták a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >