Megjelent a Pezsgő- és aszúkiválóságok könyve

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 12. 08. 11:19

Az Országkóstoló sorozat keretében megjelent a Pezsgő- és aszúkiválóságok könyve, amely a két kategória legjobb hazai tételeit mutatja be részletesen magyar és angol nyelven.

pezsgo

A legjobb magyar pezsgőket és tokaji aszúkat összegyűjtő kiadvánnyal a fehérborok, a vörös- és rosé borok, valamint a pálinkák kötetei után teljessé vált a sorozat – mondta el a könyv hétfői budapesti bemutatóján Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke.

Mint hozzáfűzte, a Nemzeti Borkiválóság Program, illetve az Országkóstoló azt a célt szolgálja, hogy a legkiválóbb tételeket válogassák ki és mutassák be itthon és külföldön, így Magyarország az őt megillető helyet foglalja el a világ bortérképén.

A tokaji aszú hungarikum, „a magyar borok zászlóshajója” a világban – hangsúlyozta a miniszter, emlékeztetve arra is, hogy a kategóriára vonatkozó szabályozás az elmúlt időszakban megújult.

Fazekas Sándor elmondása szerint a kötetben megtalálható a magyar pezsgők legjobbjainak választéka is. A miniszter kiemelte, hogy – részben a „nemes italra” vonatkozó adózási szabályok egyszerűsítése miatt – az utóbbi időben kiváló családi pincészetek is pezsgőkészítésbe kezdtek, a magyar pezsgő „reneszánszát éli”.

Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság (OBB) elnöke elárulta, hogy a kiadvány tervezésekor biztosak voltak benne: szép számú kiváló aszú érkezik majd, de a pezsgővel kapcsolatban voltak félelmek, hogy érkezik-e elegendő minta megfelelő minőségben. Az aggodalmak azonban alaptalannak bizonyultak: a 48 nevezett pezsgőből 27 tétel ért el három-, négy-, illetve ötcsillagos minősítést, és került be a kötetbe, míg a 66 beérkezett aszúból 42 szerepel a kiadványban – tette hozzá.

Mint közölte, a nevezett tételek bírálata két fordulóban zajlott: az első napi „szétlövés” után következett a második körbe jutott pezsgők ás aszúk végigkóstolása, majd a négy és öt csillagra jelölt tételeket újrakóstolta minden zsűritag.

Pezsgőből hat borvidékről érkeztek be tételek. Az OBB elnökének értékelése szerint bebizonyosodott, hogy az Etyek-budai borvidék továbbra is a hazai pezsgőkészítés fellegvára, de a második helyen már Tokaj áll, ahol a desszert- és száraz borok mellett ez a kategória is egyre fontosabb, ezáltal is megmutatva, hogy a furmint és a hárslevelű mire képes. „Balatonboglár jó szereplése szintén nem meglepetés, annál inkább Somló, ahol a pezsgőkészítés egyik új fellegvára alakulhat ki” – fűzte hozzá.

A nevezett pezsgők közül 21 tétel ért el háromcsillagos, 5 minta négycsillagos, és a Királyudvar 2009-es Henye Tokaji Pezsgője egyedüliként ötcsillagos minősítést. Horkay András kiemelte a hagyományt minőséggel ötvöző Törley Pincészetet, valamint a somlói Kreinbacher Birtokot, amelynek mindhárom nevezett pezsgője négycsillagos lett.

Beszámolója szerint az aszúk közül 17 háromcsillagos, 20 négycsillagos és 5 ötcsillagos tétel került a kötetbe, más kategóriákhoz képest még szigorúbb bírálat mellett. A legmagasabb kategóriába a Balassa Bor, a Dobogó Pincészet, a Hudácskó Pincészet, a Királyudvar és a Pelle Pince aszúit választotta be a bizottság.

Horkay András az MTI-nek elmondta: a kiadványhoz borkereskedésekben, szaküzletekben, illetve a minisztériumban lehet hozzájutni hamarosan.

Mint elárulta, az OBB már dolgozik a vörösbor-kiválóságok második kötetén, amely 2015 elején jelenik majd meg. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink