Megjelent a Borsodi Sörgyár ötödik fenntarthatósági jelentése
Az idén 50 éves Borsodi Sörgyár 2019 óta minden évben elkészíti fenntarthatósági jelentését, melyben összefoglalja a megelőző év legfontosabb fenntarthatósági eseményeit és tevékenységeit. Az idei, 2022-es évet összefoglaló jelentésből kiderül, hogy a Borsodi Sörgyár a tavalyi évben folytatni tudta a Molson Coors vállalatcsoport világszintű céljaival összhangban megfogalmazott, 2025-ig előre mutató „Our Imprint” stratégiájában foglalt fenntarthatósági célok felé vezető utat.
A cikk a Trade magazin 2023/8-9. lapszámában olvasható.
Ennek jegyében folyamatosan dolgoznak bőcsi üzemük és termékportfóliójuk fejlesztésén is, valamint kiemelt figyelmet fordítanak munkavállalóik jólétére, a magas szakértelemmel rendelkező kollégák toborzására, fejlesztésére és megtartására. A jelenlegi, bizonytalan környezetben is növelni tudták munkavállalóik létszámát, és már 481-en dolgoznak nekik. Sőt, a munkavállalók átlagosan 11 éve vannak a cégnél, ami jól igazolja a törekvések sikerét.
A munkavállalókért végzett erőfeszítések elismeréseként a Borsodi Sörgyár 2023-ban először érdemelte ki a nemzetközi Top Employer elismerést. //
Kapcsolódó cikkeink
Innováció és összefogás: a Borsodi fenntarthatósági útja 2024-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Úton a klímasemlegesség felé – Elkészült a dm első közös, 14 országra vonatkozó fenntarthatósági jelentése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újra együtt a csapat: Ismét a Borsodi a hazai férfi futballválogatott hivatalos söre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
GfK tanulmány: Így változott az európai kereskedelmi vásárlóerő 2025
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Négynapos hosszú hétvégével indul az ünnepi időszak – október 23-án zárva lesznek az üzletek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AI az ügyfélszolgálaton: kézzelfogható üzleti haszon a kiskereskedelemben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >