Meghosszabbították az élelmiszeripar támogatására kiírt pályázat határidejét
Meghosszabbították az élelmiszeripari ágazat támogatására kiírt pályázat határidejét, így az első körben a kérelmeket ez év február 25. és április 25. között küldhetik be az érintettek elektronikus úton – közölte a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a „Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás- hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban” címmel megjelent pályázatot, azért módosították, hogy a gazdálkodóknak elegendő idejük legyen előkészíteni a pályázati dokumentumokat.
A Vidékfejlesztési Program (VP) keretében tavaly december 28-án megjelent pályázati felhívással a kormány olyan fejlesztések támogatására nyújt lehetőséget, melyek összhangban vannak Magyarország közép- és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiájával, valamint az egyes szakágazati stratégiákkal.
A célok elérése érdekében döntött a Miniszterelnökség a 151 milliárd forint keretösszegű felhívás módosítása mellett.
A szaktárca a beérkezett észrevételek felülvizsgálatát követően értelmezést segítő pontosításokat, egyszerűsítéseket végzett a felhívás szövegében.
Többek között meghatározta a monitoring adatszolgáltatás részét képző adatokat; a foglalkoztatotti létszám növelésére pedig új értékelési rendszert, valamint a felhívás mellékletébe üzleti tervet dolgozott ki – olvasható a tájékoztatásban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: stagnált az ipari termelés márciusban
2025 márciusában az ipari termelés volumene az előző év azonos…
Tovább olvasom >Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >KSH: az élelmiszeripar értékesítési árai 6,2 százalékkal emelkedtek
2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >