Meghosszabbított határidővel, november 15-ig lehet pályázni a Tesco programjában a helyi fiatalok és közösségek jövőjére biztosított támogatásért
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Tesco meghosszabbította a „Start a jövőért” néven indított új pályázati programjának jelentkezési határidejét. A jelentkezések benyújtásának végső időpontja november 15. A kezdeményezés elsősorban a gyermekekre, illetve 25 év alatti fiatal felnőttekre fókuszáló helyi projektek számára nyújt 57 millió forintos támogatást. Az áruházlánc főként olyan intézmények és szervezetek jelentkezését várja, amelyek javítani szeretnék a közvetlen környezetükben élő gyerekek és fiatalok tanulási lehetőségeit, készségeket és képességeket fejlesztenének, tehetségeket gondoznának, számukra programokat, helyi közösségi eseményeket szerveznének, illetve jobbá tennék az érintettek életkörülményeit. A programban ugyanakkor a helyi közösségek érdekeit szolgáló egyéb jó ügyekkel is lehet pályázni a www.tesco.hu/kozosseg oldalon keresztül.
Meghosszabbított határidővel, november 15-ig lehet pályázni a Tesco új, „Start a jövőért” elnevezésű programjában elsősorban a gyermekekre, serdülőkre és fiatalokra pozitív hatást gyakorló helyi projektek anyagi finanszírozásáért. Az áruházlánc a beérkezett pályázati anyagok száma alapján nagy érdeklődést tapasztalt, ezért plusz egy hetet biztosít a potenciális jelentkezőknek, hogy még többen kaphassanak esélyt a támogatásra.
A közösségi kezdeményezés célja, hogy forrást biztosítson szerte az országban olyan intézmények, illetve szervezetek számára, amelyek főként a közvetlen környezetükben élő 25 év alattiak életkörülményeit szeretnék javítani, hogy a célzott gyerekek és fiatalok minél jobb feltételekkel induljanak az életükben. Ilyen lehet például egy játszótérépítés, oktatási vagy sporttevékenységek támogatása, vagy a fiatalok által szabadidős tevékenységekre használt közterületek megszépítése. Az ilyen jellegű projektek az elbíráláskor előnyben részesülnek. Ugyanakkor a lehetőség nyitva áll egyéb jó ügyek – például az állatokat, az időseket vagy a hátrányos helyzetű felnőtteket szolgáló pályázatok – számára is.
A „Start a jövőért” az áruházlánc 2016 óta sikerrel futó „Ön választ, mi segítünk” pályázati programját váltja fel, amely 15 fordulóban 346 hazai település közel 2200 projektjének támogatásán keresztül több mint fél milliárd forinttal segítette a helyi közösségek életét. Az új pályázati programban a Tesco a 57 millió forintra emelte a támogatási összeget, ami a korábbiakhoz képest minden fordulóban plusz 15 millió forint segítséget jelent a nyertes pályázóknak.
A „Start a jövőért” az áruházak elhelyezkedése alapján kialakított 60 körzet mindegyikében fordulóként közel 1 millió forint támogatást nyújt. A https://tesco.hu/kozosseg/ portálon keresztül beadott pályázatokat ezúttal is egy független szakmai testület bírálja el, amely a pályázati dokumentumban felsorolt kritériumok alapján választja ki körzetenként azt a legjobb maximum 3 projektet, amelyek sorsáról aztán a Tesco üzletek vásárlói döntenek a vásárláskor kapott szavazózsetonokkal, a jelenlegi fordulóban 2025. január 20. és február 16. között. A szavazási szakaszba továbbjutott pályázatok az elért helyezésüknek megfelelően – a korábbiaknál magasabb összeget – 500 ezer, 300 ezer, illetve 150 ezer forintot nyernek minden körzetben. A szervezők pedig szakmai szempontok (kidolgozottság, innovativitás, kreativitás, fenntarthatóság) alapján egy vagy akár több pályázatot különdíjjal is jutalmazhatnak.
A Tesco főként civil szervezetek, egyesületek, alapítványok, szociális szövetkezetek; magántulajdonban lévő nonprofit kkv-k; köznevelési, felsőoktatási, szociális és egészségügyi intézmények; könyvtárak és művelődési központok; család- és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó intézmények; társasházak és lakásszövetkezetek; valamint informális csoportok jelentkezését várja 6 kategóriában: művészet és kultúra; oktatás és készségfejlesztés; közösségi tevékenységek és kapcsolatok építése; környezet- és természetvédelem; testi és lelki egészség; valamint az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem.
Kapcsolódó cikkeink
A kollégák elkötelezett munkájának köszönhetően a Tesco 73 százalékkal csökkentette élelmiszer-hulladékát
A Tesco a napokban publikálta kilencedik élelmiszerhulladék-jelentését, amelyben a hulladék…
Tovább olvasom >A kereskedelem tartotta magát a munkáltatói vonzerő terén – A bizonytalan gazdasági helyzet ártott az FMCG megítélésének
A kihívásokkal teli időszakból a Coca-Cola és a MediaMarkt jött…
Tovább olvasom >Megjelent az FMCG-piac 2024. évi kereskedelmi toplistája
Maradt minden a régiben: Lidl, SPAR, Tesco a dobogósok sorrendje!…
Tovább olvasom >További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >