Meghosszabbítja a jelentkezési időszakot közösségépítő pályázatára a Tesco
Egy héttel tovább, 2018. november 23-ig lehet jelentkezni a Tesco helyi közösségeket támogató pályázatára, az „Ön választ, mi segítünk” programra. Az áruházlánc programjára azok a jótékony célú szervezetek és informális társaságok jelentkezhetnek, akik saját közösségükben egészséges életmódot népszerűsítő, környezetszépítő vagy épp oktató, képességfejlesztő programokat szeretnének megvalósítani.
Az érdeklődők országosan összesen 61 körzetben jelentkezhetnek közösségépítő ötleteikkel. Pályázatot beadni a program weboldalán, a www.tesco.hu/kozosseg oldalon lehet. A jelentkezéseket a Magyar Adományozói Fórum által felkért független szakértők bírálják el, és választják ki azokat, amelyek a szavazási szakaszba bejutnak, a programban ugyanis az áruházlánc vásárlói szavazhatnak arról, mely programok megvalósulását szeretnék támogatni. A pályázaton minden, a szavazási szakaszba bejutott szervezet támogatásban részesül majd, ők 400, 200, illetve 100 ezer forintot kaphatnak a szavazatok számának függvényében.
Hisszük, hogy egy kis figyelmesség csodákra képes!
Több mint 20 éves hazai működése során a Tesco a magyar gazdaság meghatározó szereplőjévé vált. 205 magyarországi áruházában hetente átlagosan 3 millió vásárlót szolgál ki friss élelmiszerrel. Az értékteremtés megjelenik társadalmi szerepvállalásában is, amiben a helyi közösségek fejlesztésére, támogatására helyezi a hangsúlyt. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület platina fokozatú támogatójaként már több mint 150 áruházából adja át napi rendszerességgel az élelmiszerfelesleget. 2014 szeptemberétől 2018 szeptemberéig összesen több mint 7,5 milliárd forint értékben, közel 15 854 tonnányi termékkel támogatta a rászorulókat. Élelmiszermentő programja 2016-ban Felelős együttműködés kategóriában elnyerte a Magyar Üzleti Felelősség Díjat. 2016-ban hagyományteremtő céllal elindított „Ön választ, mi segítünk” országos pályázata, amely során vásárlói szavazzák meg, hogy közösségükben milyen programokat támogasson a Tesco, az elindítás évében Leginnovatívabb támogatói program kategóriában a Magyar Adományozói Fórum Társadalmi Befektetések Díjának fődíjasa lett. Több éve stratégiai partnere a Magyar Vöröskeresztnek és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, így hátrányos helyzetű családokat felkaroló, fiatalokat fejlesztő kezdeményezéseket, adománygyűjtő vagy véradó programokat is támogat.
Kapcsolódó cikkeink
Jelentősen olcsóbb lett a nagybevásárlás: az egy évvel ezelőttinél jóval kedvezőbb áron kapható több mint 900 termék
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Sebestyén Péter a Tesco új működési igazgatója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kétmillióan már szavaztak, így 125 településen 57 millió forint üti a helyiek markát a Tesco jóvoltából
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Már minden huszadik azonnali fizetés a qvik rendszerén keresztül fut
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zabalapú „feta” nyerte a német Lidl és a ProVeg „sajtinnovációs” versenyét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

