Meghívó a XV. Elektronikus Kereskedelem Konferenciára

Szerző: Trademagazin Dátum: 2018. 05. 25. 09:55

Június 5-6. tartják idén a XV. Elektronikus Kereskedelem Konferenciát, ami minden évben rangos eseménye az egész e-kereskedelmi szakmának.

Határtalanul Intelligens – minden(t) a jövő kereskedelméről címmel szándékosan szeretne provokatív lenni, hiszen úgy tűnik, pár éven belül el kell fogadni: a „kereskedelem” szó elé már nem kell majd odarakni az „e” betűt. Ebben az évben a rendezvény fő mondanivalója a kereskedelmi folyamatok átalakulása. A már bevált, szélesebb körben használt technológiák mellett bepillantást engednek a jövőbe is.
A konferencia keynote előadója Wijnand Jongen e-kereskedelmi guru, az Ecommerce Europe elnöke, aki az online vásárlás jövőjét vázolja majd fel. Előadók sorában köszöntik továbbá dr. Bőgel Györgyöt, aki szerint megkerülhetetlen lesz a Mesterséges Intelligencia az e-kereskedelemben, Nemes Orsolyát, aki azt boncolgatja, hogy biztos célravezető-e a generációs marketing, és jó-e, ha az általánosnak vélt tulajdonságok alapján kezelünk egy-egy korosztályt a vásárlóink között. Kiemelt téma lesz a crossborder, amit több aspektusból, de minden esetben objektíven vizsgálnak résztvevők.
Idén először külön blokkot szentelnek az FMCG szektornak, amely már most jól láthatóan dinamikus növekedést mutat a következő 2 évre. A blokkot a Trade magazin kiadójának vezetője, Hermann Zsuzsanna vezeti, meghívott beszélgetőpartnerei pedig az Auchan, G-Roby, Heineken, Rossmann cégek képviseletében ülnek majd a kerekasztal körül, hogy a hallgatóság a lehető leghitelesebb képet kapja erről a területről is. A rövid, egyórás beszélgetés már a szeptemberi Business Days e-commerce kerekasztal-témákat vezetik fel, így érdemes lesz június 6-án belehallgatni a miniprezentációkkal tarkított eszmecserébe.

A XV. Elektronikus Kereskedelem Konferencia programját és további információkat az alábbiakban talál:
Időpont: 2018 június 5-6. (kedd-szerda)
Helyszín: Thermal Hotel Visegrád

Jegyvásárlás elérhető május 31-ig az Ecommerce Hungary konferencia oldalán

Kövesse az FB oldalt és FB eseményt is!

Kapcsolódó cikkeink