Meghaladja az ezer milliárd forintot a GINOP idei keretösszege
Több mint 1000 milliárd forint újabb forrás nyílik meg a gazdaságfejlesztési, illetve innovációs és kutatás-fejlesztési támogatásokra 2016-ban – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.
A tárca közlése szerint a kormány elfogadta a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 2016-os éves fejlesztési keretét, a döntéssel a 2014-2020 közötti időszakban rendelkezésre álló uniós forrásokból idén több mint 50 pályázati felhívás megjelenése várható.
A közlemény idézi Rákossy Balázst, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkárát, aki kiemelte: az európai uniós források felhasználásának kiszámíthatósága érdekében a támogatásoknál éves fejlesztési keret szabályozza a pályázati felhívások megjelenését, amely az év során többször is módosulhat, mert a kormány folyamatosan a piaci igényekhez finomítja a konstrukciók tartalmát és azok keretösszegét.
Az erre az évre tervezett felhívások közül 38 vissza nem térítendő forrást tartalmaz, de az éves fejlesztési keret jelentős összegű visszatérítendő források kihelyezését is tervezi.
A kormány egyes esetekben a felhívások keretének emeléséről döntött. A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítését segítő felhívás keretösszege 40 milliárd forinttal emelkedett, 65-ről 105 milliárd forintra. A mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásai támogatásának keretösszege 40 milliárd forintról 60 milliárd forintra változott. Négymilliárdról 6 milliárd forintra módosult a keret a logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatásánál.
Az ifjúsági garancia kiemelt projekt esetében az emelés összege 120 milliárd forint, így 40 milliárd helyett 160 milliárd forint lett a rendelkezésre álló keretösszeg. Hasonló mértékű emelés történt az Út a munkaerőpiacra elnevezésű felhívás esetében is, így a kiinduló 102 milliárdos keretösszeg a 122 milliárdos emeléssel 224 milliárd forintra nőtt.
Az aktív turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztése esetében a 10 milliárd forintos keret az emelés után elérte a 22,3 milliárd forintot. Hétmilliárd forinttal több jut a gyógyhelyek komplex turisztikai fejlesztésére is, 6,9 milliárd helyett 13,9 milliárd forint lett a rendelkezésre álló keret összege.
A támogatott beruházási hitel az újgenerációs szélessávú hálózat és a felhordó hálózatok fejlesztésére 10 milliárdos keretösszege 35,6 milliárddal nőtt, így 45,6 milliárd forint lett.
Idén az év végére a gazdasági szereplők nagyságrendileg 2000 milliárd forintos keretösszeget érhetnek el. Ez az összeg az operatív program 2014-2020-os programozási időszakra szóló 2700 milliárd forintos teljes keretének 75 százaléka – hangsúlyozta Rákossy Balázs. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy Márton: hosszú távon vissza kell térni a beruházás vezérelte gazdasági növekedéshez
Hosszú távon vissza kell térni a beruházás vezérelte gazdasági növekedéshez…
Tovább olvasom >Marad az árréstop, az NGM elégedett
A kormány az élelmiszerek, a háztartási cikkek, a banki számladíjak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >További cikkeink
„Falatnyi történetek: Mesék maradék nélkül” – meseíró pályázatot hirdetett a Nébih
Első alkalommal hirdette meg országos meseíró pályázatát a Nemzeti Élelmiszerlánc-…
Tovább olvasom >AM: a térséget érintő válságok leküzdésében is óriási szerepe van a FAO-na
Nagy szerep hárul a nemzetközi szervezetekre az Európát és Közép-Ázsiát…
Tovább olvasom >A FAO európai és közép-ázsiai tagországainak informális konzultációja Magyarországon
Nagy szerep hárul a nemzetközi szervezetekre az Európát és Közép-Ázsiát…
Tovább olvasom >