Megerősítik a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-t
Megerősítik a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tevékenységét további 1300 hektár tógazdasággal, ennek köszönhetően a társaság halgazdálkodási feladatait magasabb szinten, hatékonyabban tudja ellátni – jelentette be az agrárminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Nagy István hozzátette, a társaság elsődleges feladata a haltelepítéshez szükséges jó minőségű és kellő mennyiségű egészséges halállomány biztosítása, felnevelése és kihelyezése a Balatonba. Ezen feladat ellátása érdekében döntött úgy az Agrárminisztérium, hogy a jelenleg haszonkölcsönben lévő tógazdaságok a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vagyonkezelésébe kerülnek.
Az 1300 hektárnyi terület a Buzsákon, Balatonlelle-Irmapusztán, Fonyódon, Varászlón és Mórichelyen található tógazdaságokból tevődik össze.
Nagy István méltatta a Balaton hasznosításában fontos horgászat szerepét. Felidézte, hogy 2015 óta megszűnt a kereskedelmi célú halászat a tónál, mindez azonban a miniszter szerint a horgászturizmus fellendülése miatt gazdasági szempontból kedvező eredménnyel járt. Évente 60-70 ezer horgász vált jegyet a Balatonra, a horgászjegyek vásárlása pedig fontos bevételt jelent a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. számára.
Az Agrárminisztérium folyamatosan azon dolgozik, hogy a „Balaton a jövőben is a pihenni vágyók, a horgászok, a külföldi turisták kedvelt úti célja legyen” – fogalmazott a tárcavezető.
Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, a társaság bővítése a tógazdaságokkal nagy segítséget jelent, ezáltal ugyanis már önerőből tudják megoldani a balatoni telepítési igényeket, ami mennyiségben 300-400 tonna halat jelent.
A vezérigazgató szólt arról is, a társaság arra törekszik, hogy a piacon széles körben elérhetővé váljon a jó minőségű balatoni hal, mint oltalom alatt álló, földrajzi jelzésű termék. Ennek érdekében kapcsolatokat építettek ki balatoni vendéglátó egységekkel, továbbá együttműködnek a Balatonlellén működő Halker Kft.-vel, amely vállalta a balatoni halak – ponty, süllő, keszeg – feldolgozását.
Szári Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy a társaság számára korábban komoly problémát jelentett a telepítéshez szükséges mennyiségű hal megvásárlása, ami közbeszerzéshez volt kötve. A most kapott 1300 hektár területű tógazdaságban termelt halak segítségével a társaság a balatoni telepítések ellátása mellett már a szabad piacra is ki tud majd lépni.
Közölte, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. árbevétele tavaly meghaladta az 1 milliárd forintot, ezen belül közel 800 millió forint bevétel a horgászjegyek értékesítéséből származott. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Balaton mint ivóvizbázis kincs
A Balaton mint ivóvízbázis olyan kincs, amelyre több tízezer ember…
Tovább olvasom >Drágul a strandbüfé: már 4289 forint az átlagos „strandkombó” ára a Balatonnál
Mennyibe kerül egy lángos a Balatonnál? 2025 nyarára tovább nőttek…
Tovább olvasom >A Balatont népszerűsíti Vadnai Jonatán olimpikon vitorlázó
A Balaton négyévszakos sport- és élményközpontú népszerűsítésében vállal szerepet Vadnai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Századvég: javult a lakosság saját anyagi helyzetének megítélése júliusban
Javult a lakosság saját anyagi helyzetének megítélése és a vállalatok…
Tovább olvasom >PET palackos üdítők csomagolását újítja meg a diszkontlánc
A Lidl Magyarország elkötelezett a saját márkás termékek csomagolásának optimalizálása…
Tovább olvasom >Magyar szakmai partnert választott a 11-szeres dán bajnok: együttműködésre lép a BioTechUSA és a Brøndby IF
Legendás dán labdarúgó egyesület felkészülését segíti idéntől a BioTechUSA: a…
Tovább olvasom >