Megerősítette a magyar GDP-növekedési és inflációs előrejelzését az IMF
Magyarország a harmadik legnagyobb gazdasági növekedést érheti el idén az Európai Unióban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán ismertetett októberi felülvizsgált jelentése szerint.

7,6 százalékos gazdasági növekedést vár Magyarországtól az IMF
Az IMF szerdán publikált európai regionális növekedési prognózisában megerősítette, hogy Magyarország hazai összterméke (GDP) 7,6 százalékkal nő a tavalyi 5 százalékos csökkenés után.
Az adat megegyezik az IMF október 12-én publikált világgazdasági kilátásaiban szereplő becslésével, amikor 3,3 százalékponttal javította az idei magyar GDP-növekedési előrejelzését az áprilisi várakozásához viszonyítva.
Az IMF adatai alapján Magyarországot az idén csak Írország (+13 százalék) és Észtország (+8,5 százalék) előzheti meg.
Az IMF szerint a magyar gazdaság növekedése jövőre 5,1 százalékra lassul. Ez szintén megegyezik a korábbi októberi előrejelzéssel, ami 0,8 százalékponttal gyengébb adat a tavaszi becslésnél.
Az IMF honlapján megjelent előrejelzés szerint 2023-ban 3,8 százalékkal nő a magyar gazdaság, az áprilisi várakozáshoz hasonló mértékben.
Az IMF szerdán megerősítette Magyarországra vonatkozó inflációs előrejelzését is. Az éves átlagos infláció eszerint a tavalyi 3,3 százalék után az idén 4,5 százalék, jövőre pedig 3,6 százalék lehet. Áprilisban az idei évre 3,6 százalékos, jövőre 3,5 százalékos inflációt jósolt. Az IMF 2023-ra a tavalyival megegyező, 3,3 százalékos inflációval számol Magyarországon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az IMF minimálisan javított idei globális növekedési előrejelzésén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fapados repülés turbulenciában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Pisztácia Magyarországon?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AKI: Csökkent a sertéshús kiskereskedelmi beszerzési ára az év elején
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAV: közeledik az élelmiszerlánc-felügyeleti díj fizetési határideje
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
