Megdőlt a vásárlószám rekord a Szigeten található ALDI-üzletben
Több mint 32 000 vásárló járt már az ALDI idén 375 négyzetméteresre növelt üzletében a Sziget Fesztivál első öt napján, ahol ebben az évben is bolti árakon lehet vásárolni.
Már az első öt nap rekordszámú látogató kereste fel az ALDI üzletét a Sziget Fesztiválon. Az idén egy 375 négyzetméter alapterületűre növelt fesztiválbolt várja a fesztiválozókat, amely kibővített hűtőpulttal, közel 350 termékkel, a látványpékségben a korábbi kettő helyett három sütővel, 8 kasszával és mintegy 45 főnyi személyzettel áll a vásárlók rendelkezésére. Az üzlet melletti GrillTeraszon – ahol 15 fő dolgozik – a korábbi évekhez hasonlóan idén is ingyenesen készre sütik az ALDI fesztiváláruházában vásárolt húsokat, grillkolbászokat. A pop-up bolt kínálatában alkoholmentes italok, reggelik, hűtött termékek (felvágottak, sajtok), konzervek, édességek is megtalálhatók, és ebben az évben a fagylaltpult is az üzleten belülre költözött. Az ALDI az étel-intoleranciával érintettekre is gondolt, ezért a Szigeten található üzletében is kínál laktóz- és gluténmentes termékeket. Az „Azon melegében” látványpékség is bővített kínálattal készült a fesztiválra, így vajas croissant, kenyérlángos, bajor perec, kovászos cipó is kapható. Az élelmiszerek árusítása mellett az üzletben arra is készültek, ha hirtelen beköszönt a hideg idő, vagy az eső, hiszen egyrészt matrac, sátor és hálózsák is kapható, másrészt az üzlet nem csupán hűthető, de fűthető is. A boltban bankkártyával és a fesztiválokon használt Festipay kártyával egyaránt lehet fizetni. Az ALDI az italok kivételével továbbra is bolti árakkal várja a vásárlókat, vagyis ugyanazon az áron lehet megvásárolni a termékeket, mint az áruházlánc 132 magyarországi egységének bármelyikében.
A legkeresettebb termékek
Az első napok forgalma alapján az italok közül messze az ásványvíz a legkeresettebb, közel két és félszer annyi fogyott belőle, mint az összes többi alkoholmentes üdítőitalból együttvéve. A látványpékségben a tavalyi évhez hasonlóan a császárzsemle volt a legkapósabb, amit a virslis táska, a kenyérlángos és a vajas croissant követnek. A friss zöldségek és gyümölcsök közül a banán, az áfonya és a koktélparadicsom volt a legkelendőbb. A GrillTeraszon marinádozott csirkemellfiléből, hamburgerpogácsából és marinádozott csirkefelsőcomb-filéből sütöttek a legtöbbet, de népszerű volt a grillezett sajt is. A jégkrémek közül a gyümölcsös, a mandulás és a vaníliás-mogyorós ízűek voltak a legkapósabbak.
Kapcsolódó cikkeink
Öt év alatt 60%-os növekedést ért el az Aldi Spanyolországban
Az Aldi Nord az elmúlt öt év leggyorsabban növekvő élelmiszerláncává…
Tovább olvasom >Lakásépítést szorgalmaz a német építésügyi miniszter az élelmiszerüzletek fölé
Verena Hubertz német építésügyi miniszter arra ösztönözné a nagy kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >Egymillió adag ételt adományoz a brit Aldi rászorulóknak a nyári szünetben
Az Aldi tovább bővíti jótékonysági kezdeményezései körét: a diszkontlánc vállalta,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió…
Tovább olvasom >Egy különleges együttműködés az Unicum Riserva és a beck@grecsó duó között: útjára indult a „szeretet vessző béke”
Az Unicum Riserva támogatásában márciusban debütált a beck@grecsó formáció új…
Tovább olvasom >Újabb elismerés a Borsodi Sörgyár jó munkahelyi gyakorlataiért
Második alkalommal ítélték oda a Borsodi Sörgyárnak a Sokszínű és…
Tovább olvasom >