Megbolydult a kékgalléros munkaerőpiac
Jelentősen megugrottak a bérek, újra a járvány előtti szinten az elvándorlás, miközben egyre irreálisabb igények jelentek meg a jelentkezők körében. Mindez komoly kihívás elé állítja a munkáltatókat, ha meg akarják szerezni és tartani a munkatársakat.
Egy betanított munkás bruttó átlagbére Pest megyében 2018-ban havi 250 ezer forint volt, juttatásokkal és pótlékokkal együtt. Ugyanaz a betanított munkás a 2021. decemberi adatok szerint 454 ezer forintot keresett, 82 százalékkal többet, mint három évvel korábban. Ez a bérszint egy középvezető bérét sem éri el minden esetben a szociális szférában1.
A pluszjuttatások összege emelkedett a legjelentősebb mértékben. Míg 2018-ban a pluszjuttatások átlagos összege 50 ezer forint volt havonta, ez 2021-ben 144 ezer forintra nőtt. Az átlagórabér 2018-ban bruttó 1100 forint volt, 2021-ben pedig 1550 forint – ismertette Csikós-Nagy Katalin fluktuációkezelés-szakértő, a HR-Evolution Kft. ügyvezetője.
De nemcsak a bérek magasak a kékgallérosok között, hanem a fluktuáció is. Bár a 2021. évi fluktuációkutatás2 még tart, ezért pontos adatok nem állnak rendelkezésre, azonban a tapasztalataink és a piaci visszajelzések alapján a munkahelyi elvándorlás a 2020. évi 26 százalékos mélypont után tavaly újra megközelíti a járvány előtti 30 százalékos szintet. Ezt támasztja alá, hogy a foglalkoztatottak száma a 2020. évi esést követően, 2021. második félévében jóval meghaladta a járvány előtti szintet.3
Ezzel egy időben a HR-vezetők visszajelzései alapján egyre irreálisabbak a munkavállalók igényei a bérek és juttatások terén, amit már nem tudnak megadni a munkáltatók.
Mindez rendkívül nehéz kihívás elé állítja a munkaadókat. Egyre nehezebb megtartani a munkavállalókat, újakat szerezni pedig még nehezebb. Súlyosbítja a helyzetet, hogy sorozatosan érkeznek hírek egyfajta bérversenyről, amikor a cégek egymást túllicitálva, egyre magasabb bérekkel próbálják elcsábítani a versenytárs dolgozóit. Akár a közösségi oldalakon keresik fel a dolgozót ajánlatokkal
– mondta Csikós-Nagy Katalin.
A fluktuációkezelés-szakértő szerint azok a munkáltatók lesznek a dolgozókért folyó verseny nyertesei, akik komplexen foglalkoznak a munkavállalók jólétével. Egyrészt törekedni kell arra, hogy a kínált bér benne legyen az átlagban, figyelembe véve a munka sajátosságait. Ezzel párhuzamosan erősíteni kell a munkavállalói elkötelezettséget.
A bért több tényező is befolyásolja, mint a munkakörülmények, hogy nehéz fizikai, vagy könnyen elvégezhető, elsajátítható munkáról van szó, hogy milyen a bejárási lehetőség, mennyire távol van, mennyit kell túlórázni, a munka-magánélet egyensúlya tartható-e, és így tovább.
Ezek fontos tényezők, ugyanis van, amit lehet kompenzálni bérrel, és van, amit nem. Például a nehéz munkakörülményeket kompenzálhatja a magasabb bér, de az elköteleződésre nem a bérrel tudunk igazán hatni. A kutatások azt bizonyítják, hogy a magasabb bér legfeljebb három-hat hónapig okoz elégedettségérzést a munkavállalóban. Hiába akarok bérrel kompenzálni, ha nem érzi jól magát a munkahelyen – magyarázza a szakértő.
Ennélfogva a bérfejlesztés mellett egyformán fontos a munkavállalói elköteleződés erősítése. Törekedni kell az érzelmi kötődést erősítő tényezők fejlesztésére, mint a munkaélmény, a támogató vezető, a jó légkör, a közösség vagy a különböző wellbeing (jóllét) programok, mint például a Munkavállaló Támogató Program (EAP).
A HR-Evolution fluktuációkutatás adatai azt támasztják alá, ha a munkakörülmények átlagosak, ehhez viszonyítva a munkavállaló legalább átlagos vagy jobb bért kap, és jó a csapat, megbecsültnek érzi magát a munkahelyén, nem lehet elcsábítani. Pont, mint egy házasságban: ha valakire odafigyelnek és jól érzi magát a párkapcsolatában, nincs esélye egy harmadiknak.
Kapcsolódó cikkeink
Csökkent a munkahelyi stabilitásérzet a fiataloknál
Visszaesés látható a dolgozó fiataloknál: a munkahelyüket csak 51 százalékuk…
Tovább olvasom >Tízből hat külföldön dolgozó magyar szerint könnyű volt a beilleszkedés
Minden tizedik magyar munkavállaló rendelkezik már külföldi tapasztalattal, legtöbben Németországban,…
Tovább olvasom >Új munkavállalói értékrend formálódik – avagy mit jelent ma a „jó munkahely”?
A Randstad globális kutatása, a Workmonitor 2025 átfogó képet ad…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >