Megbízható Munkaadó címet nyert a Lidl
A Lidl Magyarország immáron második alkalommal nyerte el a „Megbízható Munkaadó” elismerést, mellyel a vállalat munkaadói tevékenységét díjazta a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK).
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara a „Megbízható Munkaadó 2019/20” elismerést azoknak a vállalatoknak ítélte oda, akik példaértékű módon gondoskodnak munkatársaik munka- és életkörülményeiről. Célja továbbá, hogy munkavállaló-barát környezet megteremtésére ösztönözze a munkaadókat, és egyben erősítse a kitüntetett cégek munkaerőpiaci pozícióját, pl. a dolgozók megtartása ill. a munkaerőtoborzás során. A pályázat során a vállalatok hét humánerő-gazdálkodással kapcsolatos területen végzett tevékenységét vették figyelembe úgy, mint a javadalmazás, a szociális-jóléti juttatások, az egészség és a munkakörülmények, a képzés és továbbképzés, valamint a fejlődési lehetőségek.
Az öttagú zsűrit képviselő Steványik Tamás elmondta: „A cím folyamatos törődést igényel a vállalatok részéről, hiszen a kitüntetés mindig csak két évre szól, ezt követően újra „bizonyítani” kell. Az elismerést Dale A. Martin, a DUIHK leköszönő elnöke, valamint Steványik Tamás, a zsűri szóvivője adták át.
A Lidl Magyarország képviseletében a díjat Tőzsér Judit vállalati kommunikációs vezető vett át. „Büszkék vagyunk arra, hogy a vállalat munkaadói tevékenységét a szakmai zsűri immáron második alkalommal a legjobbak között tartja számon.” – fogalmazott a díj kapcsán.
Kapcsolódó cikkeink
Vegán reggelire látta vendégül munkatársait a Lidl
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zabalapú „feta” nyerte a német Lidl és a ProVeg „sajtinnovációs” versenyét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megint jönnek, ropogtatnak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új funkciókkal fejleszti a kiszállítást a futárpartnerei számára a Wolt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A legédesebb duó: a népszerű nasik vásárlása most 1+1% támogatást ér a Tesco és a Mondelez jóvoltából
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

