Megbecsüljük a pálinkát

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 08. 29. 10:40

A WESSLING Hungary Kft. független laboratórium által, a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával, Kiváló minőségű pálinkák megkülönböztetése a piacon címmel május 21-én megrendezett konferencián szó esett a pálinka jogi szabályozásáról, a Hungarikum védjegyről és érdekes marketingpraktikákról is, ám a legfontosabb üzenet az volt, hogy a NÉBiH a korábbiaknál is intenzívebben védené a neves hungarikumot: minden pálinkát ellenőrizne még a piacra kerülés előtt.

Ahogy Barátossy Gábor, a NÉBiH Borászati Igazgatóságának igazgatóhelyettese elmondta, így nem fordulhat majd elő, hogy vendéglátó-ipari egységekben a nyitott palackokba magánfőzés során készült pálinkák kerüljenek, hiszen ha a hatóságnak már előzetesen rendelkezésére áll a feltüntetett termék analitikai profilja, nemcsak a nyitott üvegben talált pálinka biztonságáról tud meggyőződni, hanem arról is, hogy a feltüntetett eredetű ital van-e a palackban. Mindez persze csak egy elképzelés, konkrét lépések csak a kormányzattal és a szakmával történő alapos egyeztetés után születhetnek.

A konferencia legfőbb célja a pálinka piaci szerepének erősítése volt, valamint a hozzájárulás az elkötelezett fogyasztói csoportok kialakításához. Dr. Zanathy László, a WESSLING Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte:

„A kiváló minőségű magyar élelmiszerek, a hungarikumok népszerűsítését szívügyünknek tartjuk, ezért is hoztuk létre a Pálinkavédjegy-rendszert, és ez volt a célja a jelenlegi konferenciának is.”

A vizsgálatokon túl a cég igyekszik tanácsot is adni a megrendelőknek, például arra vonatkozóan, hogyan lehet a metanolszintet vagy az etil-karbamát mennyi­ségét csökkenteni az italban.

A rendezvényen Dull Pétertől, a Pálinka Nemzeti Tanács titkárától megkaptuk a pálinka első „hivatalos” definícióját is: Magyarországon termett gyümölcsből előállított, Magyarországon cefrézett, lepárolt és palackozott gyümölcspárlat!

Egy korábbi felmérés adataira hivatkozva Dr. Totth Gedeon és Dr. Fodor Mónika a fogyasztói attitűdről elmondta: a fogyasztók nagyobbik hányada számára a pálinka fogyasztása főként alkalmakhoz kötődik, tradíciót, értéket képvisel, sokszor rituálé jellegű, mégsem asszociálnak róla vidékiségre vagy régimódiságra.

Kapcsolódó cikkeink