Megállapodott Oroszország és Ukrajna az ukrán gabonaszállító csatorna védelméről
Az ukrajnai gabonát a Fekete-tengeren keresztül exportáló hajókat egy 10 tengeri mérföldes pufferzóna védi az Oroszország, Ukrajna, Törökország és az ENSZ által hétfőn elfogadott megállapodás szerint.

Enyhítik az élelmiszerválságot a szállítmányok. (Fotó: Pixabay)
Miután a február 24-én kezdődött ukrajnai konfliktus miatt leállt az ukrán gabonaexport, globális élelmiszerválság alakult ki, mely az ENSZ szerint minimum tízmillió ember élelmezését tette lehetetlenné. Azóta a Törökország, Oroszország, Ukrajna és az ENSZ képviselői azon munkálkodtak, hogy elegendő biztosítékot adjanak a hajózási és biztosítótársaságok számára annak érdekében, hogy újraindítsák a gabona- és műtrágyaszállítmányokat az ukrán Odesa, Chornomorsk és Juzsnyij kikötőkből. – Nagyon reméljük, hogy ez növelni fogja a forgalmat. – mondta Antonio Guterres ENSZ-főtitkár szóvivője, Stephane Dujarric, miután a részletekről megállapodtak.
A kezdeményezés az elmúlt két hétben próbaüzemben működött
Tíz teherszállító hajó – amelyek a háború kezdete óta Ukrajnában ragadtak – indult el kukoricával, szójababbal, napraforgóolajjal, két üres hajó pedig elindult Ukrajna felé, hogy összegyűjtse a szállítmányokat. Az eddigi legnagyobb hajó, az Ocean Lion ma hagyta el Chornomorsk kikötőjét, hogy 64 720 tonna kukoricát szállítson Dél-Koreába – közölte hétfőn a Közös Koordinációs Központ (KKB). Az isztambuli KONDI-szerződés felügyeli a megállapodást, török, orosz, ukrán és ENSZ-tisztviselők által.
Ukrajna Oroszországgal együtt a búza és más élelmiszerek egyik fő globális szállítója
Az első hajó azonban, amely a múlt héten az ENSZ-megállapodás alapján elhagyta Ukrajnát, most újabb kikötőt keres a kirakodáshoz, miután az eredeti libanoni vevő, a több mint öt hónapos késésre hivatkozva, megtagadta az átvételt. Az ENSZ hangsúlyozta, hogy az exportmegállapodás egy kereskedelmi – nem pedig humanitárius – művelet, amelyet a piac fog vezérelni. Minden hajót ellenőrizni kell, hogy eloszlassák az orosz aggodalmakat, hogy fegyvereket csempészhetnek Ukrajnába.
Kapcsolódó cikkeink
Megszavazták az ukrán szabadkereskedelmi megállapodást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több ukrán mezőgazdasági és élelmiszeripari termék vámmentes lehet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A TOP5 exportőr között vagyunk Európában, a búza és a kukorica hajtják a kivitelünket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rózsaszín kamionok és kortárs művészek és influencerek hozzák mozgásba a reményt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AgriTech InnoExpo 2025 – ahol az innováció találkozik a természettel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >