Megállapodott egymással a Főváros és a Sziget

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 01. 28. 12:25

Sikerült megállapodnia a Fővárosi Önkormányzatnak és a Sziget Kft. vezetőinek – mondta a Világgazdaság Online-nak Gerendai Károly.

A fesztivál szervezői vállalták, hogy közterület-használat címén 50 millió forint plusz áfa összeget fizetnek a fővárosnak. Ezen felül a város kialakít egy szolgáltatáscsomagot a Sziget Fesztivál résztvevői számára, amely egyes városi szolgáltatások, mint a BKV, a gyógyfürdők vagy az állatkert kedvezményes használatára, igénybe vételére jogosít fel.

Az ebből származó bevételből a Sziget Kft. további mintegy 100 millió forint befizetését vállalja a főváros számára. „Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy fővárosi cégek szolgáltatásait is értékesítsük majd a látogatóknak, például a honlapjaikon, vagy magán a rendezvényen különböző standokon. Elképzelhető, hogy valamiféle „Budapest karszalag” formájában ölt majd testet ez a termékcsomag” – mondta Gerendai.

Azt, hogy az ötvenmillió forintos pluszköltséget hogyan gazdálkodják ki, esetleg emelhetik-e emiatt a jegyárakat, Gerendai még nem tudta megmondani. „Mindenesetre ez nem cél” – tette hozzá. A felek megállapodtak abban is, hogy az idei tapasztalatokat értékelik, a jövőre nézve pedig ezt figyelembe véve állapodnak meg. Idén is megrendezik a Gyerekszigetet (a június négy hétvégéjén ingyenes gyermekrendezvényt), az ezzel kapcsolatos közterület-használati díjról még nem született megállapodás, csak annak elveiről, a részleteket még pontosítják – írja a Világgazdaság Online.

Kapcsolódó cikkeink