Stratégiai megállapodást kötött a HIPA és a Lidl
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a Lidl Magyarország képviselői egyetértési nyilatkozatot írtak alá a Külgazdasági és Külügyminisztériumban a két fél közötti stratégiai együttműködés erősítésének céljából.
A létrejövő partnerség értelmében a Külgazdasági és Külügyminisztérium háttérintézménye a rendelkezésre álló eszközökkel segíti a vállalat munkahely-teremtési, beszállító-fejlesztési és beruházási programjait, míg az áruházlánc törekedni fog arra, hogy aktív szerepvállalásával továbbra is hozzájáruljon a magyar gazdaság tartós növekedéséhez.
A Lidl Magyarország célja, hogy fenntartsa és növelje a magyarországi munkahelyek számát, tovább bővítse a magyar áruk és a hazai beszállítók részarányát, elősegítse a hazai termékek külpiacokon való térnyerését. A vállalat prioritásként kezeli továbbá, hogy regionális beszállítói fórumokon, hazai tematikus rendezvényein Magyarországot mint gazdasági partnert és befektetési célországot bemutassa és népszerűsítse. A stratégiai együttműködés keretében az áruházlánc céljainak sikeres megvalósításához a HIPA projektmenedzsment és konzultációs támogatást nyújt.
„A mai megállapodás elsődleges célja, hogy minél több magyar vállalkozás, magyar termelő be tudjon kerülni az EU legnagyobb diszkont áruházláncának beszállítói hálózatába” – mondta az egyetértési nyilatkozat jelentőségének kapcsán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
„Együttműködésünk kölcsönösen hasznos mind a Lidl, mind a HIPA, ezen keresztül a magyar nemzetgazdaság számára, mely alátámasztja vállalatunk stratégiai jelentőségét. Célunk, hogy az áruházlánc továbbra is meghatározó szereplője legyen a hazai gazdaságnak, különös tekintettel a magyar beszállítók támogatására, a magyar termékek számára kiemelt exportlehetőség biztosítására vagy munkavállalóink magas szinttű megbecsülésére” – nyilatkozta Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke.
A több mint 4000 dolgozót foglalkoztató áruházlánc 2015-ös gazdasági évre vonatkoztatott nettó 283 milliárdos bevételével domináns szereplője a hazai kereskedelmi szektornak. A vállalat kiemelt stratégiai fontossággal kezeli a hazai vállalkozások segítését, melynek érdekében 2013-ban elindította a magyar vállalkozásokat támogató beszállítói programját. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy indulása óta több mint 40%-kal, közel 400-ra emelkedett a Lidl magyarországi partnereinek száma. A vállalat magyar gazdaságban betöltött szerepét növeli, hogy idén, a szektorban a legnagyobb mértékű, 20%-os béremelést hajtott végre minden fizikai dolgozójára kiterjedően. A tavalyi 17 milliárdos bérköltségen felül, a 2016-os gazdasági évben az áruházlánc további 1,2 milliárd forintot invesztál az alkalmazottak támogatásába.
Kapcsolódó cikkeink
Csendes offenzívában a sajátmárkák az európai élelmiszerboltok polcain
A sajátmárkák lassan, de biztosan lépnek ki a másodhegedűs szerepből:…
Tovább olvasom >Eladná olaszországi vállalatát a Carrefour
A francia Carrefour kiskereskedelmi óriás fontolgatja olaszországi üzletágának eladását, és…
Tovább olvasom >Frissesség, kényelem, érték – újradefiniálja a hipermarket formátumot Svédországban az ICA Maxi
Szembemegy a svédországi ICA Maxi a hipermarketek Európa-szerte tapasztalható hanyatlásával.…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >Megőrizte első helyét az online élelmiszerpiacon a Kifli.hu
A Kifli.hu került a dobogó legfelső fokára az idéntől már…
Tovább olvasom >SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >