Megalakult a Magyar Kereskedelmi Szövetség
A magyar kereskedelem érdekeinek képviseletére megalakult a Magyar Kereskedelmi Szövetség (MKSZ) – közölte Szatmáry-Jähl Angéla, a szövetség elnöke csütörtökön az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint a szövetség kiemelten kezeli a hazai tulajdonú mikro-, kis- és közepes vállalkozások képviseletét, érdekképviseleti tevékenységét a törvényhozásnál, az érdekegyeztető fórumokon, az államigazgatásnál, önkormányzatoknál, munkavállalói érdekképviseleteknél, szükség esetén nemzetközi szervezeteknél látja el.
Szatmáry-Jähl Angéla elnök a közleményben kiemelte: a kiskereskedelem szerves része a gazdaságnak, ugyanakkor az elmúlt 5 évben az üzletek száma 5 százalékkal csökkent, ennek a folyamatnak a legnagyobb vesztesei az önálló vállalkozók voltak, a kisüzletek száma 2009-hez képest 18 százalékkal mérséklődött. A magyarországi élelmiszer kiskereskedelem forgalmának több mint fele külföldi tulajdonú, nagy alapterületű üzletekben valósul meg, ellentétben a Nyugat-Európában tapasztalt arányokkal, ahol a kiskereskedelem döntő részét a nemzeti kisvállalkozások bonyolítják.
A szövetség tárgyalásokat kezd a törvényalkotási szereplőkkel, javaslatokat fogalmaz meg a vállalkozásokra nehezedő adminisztrációs terhek tényleges csökkentésére. A szervezet fontos és kezelendő problémának tartja a kereskedelemfejlesztést, azon belül is a vállalkozások pályázati forráshoz való hozzásegítését. Párbeszédet kezdeményez a magyar termelői és kiskereskedelmi szféra szereplői között, elősegítve ezzel a közvetlen kapcsolattartást – ismertette programjuk elemeit az elnök.
Az MKSZ csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár Vilmos, Diósné Benedek Judit alelnökök és Gablini Gábor elnökségi tag ismertette ágazatuk helyzetét – tájékoztatott Szatmáry-Jähl Angéla, az MKSZ elnöke. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >