Még mindig olcsóbb az importsertés

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 03. 22. 08:00

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) folyamatosan nyomon követi, és a rendszeres kiadványaiban közreadja a világ baromfi- és kertészeti termékek piacainak tendenciáit. A KSH és az AKI Piaci és Árinformációs Rendszer (PÁIR) adataiból, még a rövid távú kiskereskedelmi üzleti döntések előtt is érdemes pontosan tájékozódni.A legutóbbi piaci jelentésükből kiderül, hogy a hazai termelésből származó vágósertés termelői ára januárban tovább csökkent, a kilónként 345 forintos hasított meleg súlyban mért ár 11 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az importsertések vágóhídi belépési ára két százalékkal maradt el az itthoniakétól.
A vágómarha hasított meleg súlyban értendő termelői ára januárban kilónként 469 forint volt. Az előző év decemberéhez képest az ár három százalékkal emelkedett.
A vágócsirke tavaly felvásárolt mennyisége nem változott jelentősen az előző évhez képest, az élősúlyos termelői ára azonban hat százalékkal alacsonyabb volt. A csirkehúsok belföldi értékesítése mindössze 0,7 százalékkal nőtt tavaly 2008-hoz viszonyítva. A vezértermékek közül csak a csirkecomb feldolgozói értékesítési ára növekedett tavaly két százalékkal. A friss grillcsirke ára 2,5 százalékkal, a csirkemellé pedig hat százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
A vágópulyka 2009. évi felvásárlása 13 százalékkal, az élősúlyos termelői ára pedig négy százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A pulykahúsok belföldi értékesítése három százalékkal csökkent az elmúlt évben. A pulykamellfilé feldolgozói ára hat százalékkal volt alacsonyabb, ugyanakkor a pulykaalsó- és -felsőcomb értékesítési ára jelentősen meghaladta a tavalyi árszintet 21, illetve 14 százalékkal.
Az étkezési tojásból tavaly belföldön nagyjából ugyanannyit értékesítettek, mint az előző évben, ugyanakkor a csomagolóhelyi átadási ár 8 százalékkal nőtt.

A vágósertés vágóhídi belépési ára* az Európai Unió országaiban („E” minőségi kategória), Ft/kg, hasított hideg súly**
Országok 2009. 2010. 2010. 4. hét/ 2010. 4. hét/
3. hét 4. hét 3. hét 4. hét 2009. 4. hét, % 2010. 3. hét, %
Belgium 353 360 327 330 91,59 100,88
Bulgária 493 502 452 456 90,78 100,88
Csehország 405 393 358 357 90,73 99,55
Dánia 335 339 293 296 87,32 100,85
Németország 388 396 360 367 92,59 101,87
Észtország 428 426 373 375 88,03 100,49
Görögország 548 556 459 449 80,81 97,91
Spanyolország 363 364 359 365 100,29 101,76
Franciaország 346 352 315 318 90,34 101,88
Írország 364 370 317 320 86,57 101,1
Olaszország 437 453 421 423 93,39 100,52
Ciprus 438 446 382 378 84,76 98,75
Lettország 470 452 357 356 78,85 99,77
Litvánia 419 419 363 373 89,02 102,85
Luxemburg 402 409 364 373 91,67 102,45
Magyarország 411 408 373 374 91,67 100,27
Málta 508 517 490 495 95,74 100,88
Hollandia 347 353 318 322 91,17 101,1
Ausztria 369 377 337 340 90,09 100,88
Lengyelország 402 381 334 329 86,26 98,65
Portugália 396 394 377 383 97,12 101,6
Románia 434 447 424 423 94,55 99,79
Szlovénia 372 370 345 349 94,36 101,25
Szlovákia 452 445 375 376 84,45 100,19
Finnország 425 425 375 377 88,55 100,45
Svédország 342 352 355 356 101,21 100,31
Egyesült Királyság 396 391 415 422 107,69 101,51
EU 381 383 352 355 92,73 100,85
* Az ár tartalmazza a szállítási költséget is. ** Átszámítva az MNB hivatalos középárfolyamán. Forrás: EU Bizottság, AKI

Kapcsolódó cikkeink