Még mindig kevesebb sör fogy, mint a járvány előtt
Bár 2021-ben a hazai sörtermelés folyamatosan nőtt, mértéke az első félévben továbbra is 4 százalékkal elmaradt a 2019 hasonló időszakában mért mennyiségtől – tájékoztatta az Agroinform.hu-t dr. Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.
Az egy főre eső sörfogyasztás Magyarországon 2019-ben 72,7 liter volt, az import aránya meghaladta a 25 százalékot. 2020-ban a hazai sörgyártás volumene alig haladta meg a 100 milliárd forintot, ami közel 13 százalékos visszaesést jelent az előző évi 114,9 milliárd forintos szinthez képest. Az idei év kedvező trendje ugyanakkor, hogy tovább erősödött a prémium szegmens és az alkoholmentes sörök forgalma, és a termékválaszték bővülése további gyors forgalomnövekedéssel járhat.
A hazai sörgyártás ma alapvetően nagyipari sörfőzdékben zajlik: a KSH adatai szerint tavaly a kibocsátás 97 százaléka legalább 50 főt foglalkoztató sörgyárakból származott. A mintegy 80-90 kisüzemi, kézműves termékeket gyártó hazai sörfőzde pozícióit azonban jelentősen javíthatja a kereskedelmi törvény augusztustól hatályos módosítása, amely a hazai vendéglátóiparban visszaszorítja a kizárólagos italbeszerzési szerződéseket. //
Kapcsolódó cikkeink
Csütörtökön kezdődik a Kraft Sörfesztivál a Dürer Kertben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újra együtt a csapat: Ismét a Borsodi a hazai férfi futballválogatott hivatalos söre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megkezdődött a Belvárosi Sörfesztivál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Svédasztalos menza a 14. kerületben – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szallas.hu: Vir volt a legnépszerűbb a Horvátországba utazó magyarok körében idén nyáron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországon drágultak legjobban a szállodák és éttermek az EU-ban – olvad a Balaton árelőnye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >