Még mindig a tojás az egyik legolcsóbb alapvető élelmiszerünk
Továbbra sincs hiány tojásból, és a drágulás ellenére az alapvető élelmiszerek közül még mindig ez az egyik legolcsóbb – hangsúlyozta a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Magyar Tojásszövetség).
Kiemelték, hogy a tojástermelők a kedvezőtlen gazdasági környezet és az aszálykárok miatt kényszerültek áremelésre.
A tojás fogyasztói ára a statisztikai adatok alapján idén 37-39 százalékkal nőtt, vagyis szinte pontosan annyival, amennyivel az áram és a gáz, valamint a takarmány-alapanyagok drágultak
– tették hozzá.
A szövetség adatai szerint nagyüzemi termelésből augusztus végéig 780 millió darab tojás származott, a tavaly azonos időszakinál 7 százalékkal kevesebb. A visszaesés oka elsősorban a madárinfluenza-járvány okozta állománycsökkenés volt.
Prognózisuk szerint az év végéig 1,1-1,2 milliárd darabra nőhet a nagyüzemi termelés, ami a belföldi fogyasztás 50-52 százalékát fedezi. Háztáji gazdálkodóktól további csaknem 600 millió, importból 480-500 millió tojás kerül évente forgalomba Magyarországon.
A baromfiágazat tojástermelésből származó árbevétele 2021-ben 33,24 milliárd forint volt az előző évi 25,4 milliárd forint után.
A Magyar Tojásszövetség a közelgő Tojás világnapja (október 14.) alkalmából kiadott közleményében felhívta a figyelmet arra is, hogy a tojás kitűnő fehérjeforrás és változatosan beilleszthető az egészséges táplálkozásba, magas biológiai értékének köszönhetően akár a hús, vagy a feldolgozott húsipari termékek helyettesítője is lehet. Hangsúlyozták: mint minden élelmiszer esetében, a tojásnál is érdemes előnyben részesíteni a hazai termelésűt.
Az elmúlt évben a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a magyar lakosság fejenként évente átlagosan 240 tojást fogyasztott, az adat 2014 óta folyamatos, kismértékű növekedést mutat, de az elmúlt 30 évben ennél lényegesen magasabb is volt
– áll a szövetség közleményében.
Magyar Tojásszövetség
Kapcsolódó cikkeink
Növekvő tojásfogyasztás Magyarországon: egyre népszerűbb alapélelmiszer a tojás
Az 1990-es évek mélypontja óta folyamatosan nő a tojásfogyasztás Magyarországon,…
Tovább olvasom >Tej, méz és tojás: drasztikus áremelkedések és kihívások a hazai termelők számára
A tej, méz és tojás, amelyek a magyar háztartások alapvető…
Tovább olvasom >Jelentősen csökkent a tojás ára Magyarországon
Az év első tizenöt hetében a tojás ára mélyen a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban
Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat…
Tovább olvasom >Heteken belül több milliárd euró támogatás nyílik meg a zöld beruházásba kezdő vállalatoknak
Várhatóan idén novemberben több mint 3 milliárd eurós kerettel nyílik…
Tovább olvasom >Virágzik a használt termékek piaca
A felnőtt magyar lakosság kétharmada vásárolt már használt terméket, elsősorban…
Tovább olvasom >