Meg kell segíteni a kisboltokat
A kisboltok megsegítését sürgette az MSZP elnökhelyettese.
Varga László az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón ismertette pártja ötpontos mentőcsomagját a háztartásoknak, ennek része, hogy a kormány kompenzálja a kisboltok ársapkás termékek miatti veszteségeit. Elmondta, a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint jelentősen csökkent a kiskereskedelmi egységek száma, tavaly több mint 4500 kisbolt zárt be.
Szerinte a bezárások azért is tragikusak, mert 10-15 ezer ember egzisztenciáját jelentették ezek a kisboltok, és az is súlyos probléma, hogy volt olyan település, ahol az utolsó működő üzlet is bezárt. Az ellenzéki politikus szerint az is sújtja a kisboltokat, hogy az ársapkás termékek árát egy kisebb termékkörben tudják csak „kompenzálni”, mint a nagyobb üzletek.
Kitért arra is, hogy egy felmérés szerint a lakosság hatvan százaléka érzi úgy, hogy be kell érnie gyengébb minőségű élelmiszerrel, nyolcvan százaléka pedig úgy gondolja, hogy kénytelen visszafogni a fogyasztását. Értékelése szerint a vásárlóerő zsugorodása tovább fog folytatódni, ez pedig újabb boltbezárásokhoz vezet.
Varga László az MSZP által javasolt mentőcsomag részeként beszélt az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséről és a kiskereskedelmi különadó eltörléséről. Hozzátette: amíg nem csökken az alapvető élelmiszerek áfája és nem törlik el a kiskereskedelmi különadót, fenn kell tartani az élelmiszerárstopot.
Javasolta, hogy a legrászorultabb háromszázezer család kapjon havi húszezer forintos élelmiszer-bankkártyát, és június 1-jétől öt százalékkal emeljék a nyugdíjakat.
Kapcsolódó cikkeink
Továbbra is kapnak támogatást a kisboltok és kiskocsmák
Fókuszban a vidék Magyarországa, a kormány a Magyar Falu Program…
Tovább olvasom >Sok magyar tulajdonú bolt is bajba kerül az árréstop egymilliárdos határa miatt
„Bezár.” – ennyit válaszolt egy vidéki franchise bolt vezetője arra…
Tovább olvasom >Idén a tavalyinál több forrást biztosít a falusi kisboltok számára a kormány
A kormány 2025-ben a tavalyinál több forrást biztosít a Magyar…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jason Momoával mutatkozott be Magyarországon a Meili Vodka
Az elmúlt két év egyik legtöbb díjat elnyerő vodkája (2…
Tovább olvasom >Szallas.hu: jelentősen nőtt az augusztus 20-ára és az ünnepet követő napokra szóló foglalások száma
Az augusztus 20-i érkezésre szóló szállásfoglalások száma 58 százalékkal nőtt…
Tovább olvasom >K&H: egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási viszonyok
Az időjárás ma már nem egy távoli, elméleti kockázat, hanem…
Tovább olvasom >